Létrehozva: 2021.03.18.

Már nem Sándor, József és Benedek hozzák a meleget. De akkor ki?

Az elmúlt fél évszázad meteorológiai adatai alapján már nem Sándor, József és Benedek hozzák a meleget, a tavasz kezdete korábbra tolódott, miközben szeszélyesebbé vált március közepén az időjárás – derül ki Kis Anna meteorológus, az ELTE TTK Meteorológiai Tanszék munkatársának tanulmányából.

A vizsgálat szerint az ezredforduló óta már csak 50-70 százalékban válik be a meteorológiai adatok alapján a korábbi évtizedekben 80-100 százalék közötti biztonsággal igaz népi bölcsesség. Sándor, József és Benedek azért hozzák egyre ritkábban „zsákban” a meleget március közepén, mert a tavaszkezdet elmosódott és korábbra került, a március eleji időszak már eleve melegebb a korábbi évtizedekhez képest – olvasható az elmúlt öt évtized hőmérsékleti adatai alapján a tanulmány legfontosabb megállapításai között.

Mint írják, az általános tendencia ugyanakkor nem jelent egyenletes melegedést: az elmúlt években március közepét követően épp a szeszélyesebb időjárási viszonyok voltak a jellemzőek.

A kutatás során a meteorológusok úgy vizsgálták a népi mondást, hogy összehasonlították a március 18-20. előtti hét (március 11-17.) és az utána következő hét (március 21-27.) átlaghőmérsékletét.

Az összegzés szerint 2000 előtti években jól elkülönül a március 11-17. és a március 21-27. hetek átlaghőmérséklete, míg az elmúlt 20 évben közelebb esnek egymáshoz az értékek. Voltak olyan időszakok is (2001-2005. és 2016-2019.) amikor ráadásul nem hogy melegedés, hanem hűlés következett be. Azaz az utóbbi években inkább a szeszélyesebb időjárás volt jellemző a március közepi időszakokra, az egyenletes felmelegedés helyett.

A márciusi átlaghőmérséklet 2011-2019-ben már megközelítette a 7 Celsius fokot, míg a korábbi évtizedekben 5-6 Celsius fok volt jellemző.

Megvizsgálták külön az említett három névnap átlaghőmérsékletét is, amely a sokéves átlag alapján 6 Celsius fok volt, és csupán egyetlen évben, 2018-ban fordult elő, hogy ez az érték fagypont alatt maradt. Ugyanakkor a 49 évből 6 évben 10 Celsius fok feletti volt a Sándor, József és Benedek napján mért hőmérsékletek átlaga, és ezen esetek fele az elmúlt 15 évben következett be (2004-ben, 2012-ben és 2014-ben).

„Lehet, hogy mi örülhetünk az alapvetően melegebb tavaszoknak, de a természet kevésbé: súlyos probléma Magyarországon a tavaszi fagykár a mezőgazdaságban, továbbá eltolódik a növények életciklusa, ami az évezredek alatt összecsiszolódott ökoszisztéma kapcsolatok szétcsúszásához vezethet” – figyelmeztet a kutató a tanulmányról közölt beszámolóban, amely a Másfélfok című éghajlatváltozással foglalkozó tudományos portálon jelent meg csütörtökön.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!