Létrehozva: 2016.12.13.

Luxus-sziget: itt bujkált Bróker Marcsi! - képek

Milliárdokat sikkasztott - a rokonait is becsapta.

 

Belize-ben, egy San Pedrohoz tartozó szigeten - és kapaszkodjanak - a saját otthonában fogták el D. Sándornét, vagy ahogyan az ország ismeri, Bróker Marcsikát.

A hatvankét éves asszony 1999-ig az OTP-ben dolgozott, ezt követően nyitott utazási irodát.

Egy idő után már befektetésre, portfólió-kezelése is "gyűjtött" pénzt az ügyfelektől, az így összeszedett milliárdokkal azonban meglépett, miután már egyre kevesebb ügyfelének tudta fizetni a beígért kamatokat.

A sunpedrosun.com számolt be róla, hogy D. Sándornét Belize-ben, a saját otthonában fogták el.

Nemzetközi elfogatóparancs volt kiadva ellene.

Egy friss fotó is található róla a cikkben, amiben arról is írnak, a nőt már ki is adták Magyarországnak.

A Ripost most megmutatja, hol és milyen körülmények között élt az elsikkasztott milliárdokból Bróker Marcsi. Égszínkék tenger, pálmafák, rekkenő hőség és napsütés. 

Ezek után biztos megterhelő lesz majd hűvösön, ha esetlegesen letöltendőt kap majd a közel nyolcszáz ember megrövidítő asszony.

Talán mára kipihente magát.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keleti Andrea bikinis fotója még jobban felforrósítja a napot

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban