ÉLETMÓDI

Ki hitte volna? A rózsa és az eper rokonok

Szinte minden kertben megtalálható, hiszen nem csak gyönyörű virágaiért, de pompás illata miatt is szeretjük. A rózsa azonban sok gondozást igényel, amit már az ültetéskor el kell kezdenünk. Összeszedtük, mire érdemes figyelni! Na és az rokonság az eperrel!
címkék:
  • Szerző: Ripost

Ha azt akarjuk, hogy egész nyáron elkápráztasson bennünket a virágaival, körültekintően kell kiválasztani a helyét. Szereti a napfényt, így az udvar olyan részére kerüljön, ahol egész nap fürdőzhet benne. Víz- és tápanyagigényes, ezért ne ültessük túl közel falhoz, vagy eresz alá, ahol nem kap elég esővizet.

Jó talaj, táplálék és sok víz – minden, ami a fejlődéshez kell

A szabad gyökerű rózsát tavasszal vagy ősszel kell elültetni, a cserépben kaphatót kitehetjük akár nyáron is. A rózsa kényes a talajra, szereti a laza humuszt. Ezért az ültetőgödör aljára, ha szükséges, szórjunk marhatrágyát vagy komposztot, de gazdaboltokban lehet kapni rózsatrágyát is. Ültetés után óvatosan tömörítsük a földet (tapossuk le), és bő vízzel iszapoljuk a gyökerekhez a talajt. Utána a tövet kupacoljuk fel.

A nevelés fortélyai

Első évben fokozottan ügyeljünk a locsolásra: ritkán, de áztatóan öntözzük, mindezt úgy, hogy vigyázzunk, ne pangjon a tőnél a víz. A második évre megerősödnek annyira a gyökerei, hogy csak hosszan tartó szárazság esetén kell öntözni. A növényke szereti a laza, levegős talajt, ezért érdemes időnként fellazítani körülötte a földet. Az oltás, szemzés felől előjöhetnek vadhajtások, ezeket a törzshöz a lehető legközelebb metsszük ki.

A sok-sok virág titka a metszés

Minden fajtát máshogy kell tavasszal metszeni, ezért a növényünk igényeinek megfelelően végezzük el a munkát. A tavaszi metszésen kívül év közben folyamatosan vágjuk le az elnyílt virágokat, hogy újabbakat hozzon. Ügyeljünk arra, hogy ne vigyük túlzásba se a metszést, mert ettől a idő előtti elöregedhet.

A rózsa nyári gondozása

A rózsákat sajnos sokféle betegség és kártevő fenyegeti, ezért fokozottan figyelnünk kell a levelek állapotára, és a rajtuk megjelenő kártevőkre. Ha ilyen jelet látunk rajta, metsszük le a fertőzött részt, és permetezzük le a rózsát a megfelelő növényvédő szerrel.

A rózsák fényigényes növények, napi 6-8 óra közvetlen napfürdőt követelnek maguknak, így a kert fényes, meleg, árnyékmentes részén jelöljük ki az ültetési helyet. A rózsák ágyása lehetőleg szélvédett helyen legyen, kerüljük a télen fagyzugos sarkakat.

Az ideális ültetési időszak a tavasz, és az ősz, de rózsát ültetni gyakorlatilag az év összes fagymentes időszakában lehet, ám nyáron mindenképpen a konténeres rózsát válasszuk a szabad gyökerű helyett.

A rózsák talajigénye általánosságban az enyhén savas, tápanyagban gazdag, laza szerkezetű közeg, mely jó vízelvezetésű, nem túlságosan kötött. Az ettől eltérő kerti talajokat viszonylag egyszerűen fel lehet javítani, például érett marhatrágya, komposzt, homok, vagy kifejezetten a rózsák neveléséhez kikevert savanyú föld kihelyezésével.

A rózsa és az eper rokonok!

Megfejtették a rózsák teljes genetikai kódját, és egyebek mellett kiderült, hogy az illatos virág közelebbi rokonságban áll az eperrel, mint gondolnánk. A rózsák genetikai térképét egy nemzetközi kutatócsoport készítette el nyolc év alatt – számolt be a tudományos eredményről a BBC News. A tudósok megállapították, hogy a rózsa mely génjei felelősek az illatért, a színért és a virág tartósságáért. A genetikai térkép a Rosaceae családról is többet árul el, ahová az almák, a körték és az eprek is tartoznak. “A rózsa és az eper egymáshoz nagyon közel álló fajok” – hangsúlyozta Bendahmane. A rózsák több ezer éve a kertek díszei, termesztésük feltehetőleg Kínában kezdődött. A Római Birodalom korában vadon nőttek a Közel-Keleten, ünnepségeken szórták a rózsaszirmokat vagy illatszert készítettek belőlük.

 

címkék:
És ezeket olvastad már?