Létrehozva: 2019.08.29.

Kezdődik a XXI. Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál

Közép-európai művészeti kavalkád egy határokat átívelő négynapos művészeti fesztivál keretében zenészek, táncosok, bábosok és utcaszínházi művészek közreműködésével a Klebelsberg Kultúrkúriában, Pesthidegkúton.

Századok a kultúra tükrében Rákóczi udvarától napjainkig

Már az első napon színes programok várják az érdeklődőket, a fesztivál nyitány gálájának vendége Németország képviseletében a Knabenmusik Meersburg (Meersburgi Fiúzenekar) a Pénzügyőr Zenekar közreműködésével, amelyet a Sebő Együttes esti tárogatómuzsikája követ a Rákóczi év jegyében.

Augusztus 30-án pénteken a gyerekeket az Álomzug Bábszínház és a Zentai Magyar Kamaraszínház előadása illetve Ruttkai Bori – Űrdöngölők interaktív mesekoncertje szórakoztatja illetve megnyílik a Mesekert 14 órától. 19 órakor lesz a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum kiállításának megnyitója a költő halálának 100. évfordulója tiszteletére.

19:30-tól ünnepi fesztiválköszöntőt mond Dr. Láng Zsolt, Budapest II. kerületének polgármestere, a fesztivál házigazdája és fővédnöke: Varga Mihály pénzügyminiszter, Budapest 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője. A nagyszínpadon ezt követően egy Cseh Tamás emlékgála veszi kezdetét, amely zeneszerző énekes munkássága előtt tiszteleg. Az ikonikus dalokat Für Anikó, Udvaros Dorottya, Kálloy Molnár Péter, Nagy Dániel Viktor, Hrutka Róbert és Szegezdi Róbert adják elő.

Augusztus 31-én szombaton már kora reggel kezdődnek a programok horgászversennyel és futóversennyel. Lesz több meseelőadás, bűvészműsor, solymász bemutató, a kicsiket a Cimbória együttes koncertje és a BAB Társulat óriásbáb előadása is várja.

A Nagyszínpadon szombat este 20 órától Agatha Christie... és már senki sem! darabja látható a Kecskeméti Katona József Színház előadásában, majd az estét az Echo II. együttes fellépése zárja.

Szeptember 1-án vasárnap zárul a fesztivál, de még aznap is rengeteg program várja a látogatókat. Színpadra lép a Kolompos együttes mesejátékával, lesznek gyerekszínházi előadások illetve az Eco-Design Team divatbemutatója is.

A nap egy különleges csemegével zárul, az Ezüstbojtár zenés játéka, a mai János vitéz mese igazi összművészeti látványosság ledfalra vetített diafilmrajzokkal, táncosokkal, cirkuszi artistákkal, mutatványosokkal, remek muzsikával és Petőfi örök-szép költeményével Horányi László remek tolmácsolásában.

Különleges koncert zárja a XXl. Pesthidegkúti Művészeti Fesztivált. Olasz testvérvárosi bemutatkozásként a Rómához közeli Rieti négy operaénekest küld a fesztiválra barátságuk zálogaként, akik a híres Santa Cecilia Konzervatóriumban szereztek diplomát.

A Római Santa Cecilia Konzervatórium Rieti tagozatának végzett növendékei; Elena Tsarenko – mezzoszoprán, Elisabetta Rossi – szoprán, Federica Rinaldi – szoprán, Stefano Rossi – tenor. A szeptember 1-én 20 órakor kezdődő koncerten Bizet, Verdi, Puccini, Leoncavallo operáiból csendülnek fel részletek, s a közönség hallhat majd a magával ragadó olasz dalokból is egy csokorra valót.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban