Létrehozva: 2016.01.05.

Készenlétben az ország - brutális károkat okoz az ónos eső

Több megyére máris érvényes a riasztás, az Országos Katasztrófavédelem készenlétben áll a bejelentések miatt.

Az Adria felől érkező csapadékrendszer már a kertek alatt van. Több milliméter ónos esőre is lehet számítani a Dél-Dunántúlon, narancssárga, azaz másodfokú riasztást adtak ki Tolna megyére, Zala, Somogy és Baranya megyére, elsőfokú a riasztás Vas és Bács-Kiskun megyében.

Az Országos Katasztrófavédelem minden fórumán figyelmeztet a veszélyhelyzetre, és nem is kell sokáig visszanyúlnunk az emlékezetünkben, hogy felidézzük, milyen megdöbbentő károkat képes okozni ez a csapadék. 2014 decemberében fákat döntött ki a fagyott jégpáncél, utakat vált lehetetlenné megközelíteni, települések maradtak áram nélkül, több helyen pedig egyenesen életveszélyessé vált elhagyni az otthonokat.

Az ónos eső lényegében nem más, mint fagyott eső. A magasban megolvad a föntről érkező csapadék, majd a felszínen újra megfagy. Abban az esetben pedig, ha hideg az idő, a hópelyhek részlegesen olvadnak csak meg, így újrafagynak, és már újrafagyott formában érik el a talajt. Ez a fajta csapadék túl azon, hogy rendkívül csúszóssá teszi az utakat, különösen azért aggasztó, mert a vezetékekre, fákra, háztetőkre fagyva komoly veszélyeket és hatalmas károkat képes okozni.

Északabbra emellett egyébként újabb havazás várható, az ország egyre nagyobb területét érinti azonban a csúszós, fagyos, rendkívül balesetveszélyes csapadék.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!