Létrehozva: 2019.02.27.

Brutális, mi történt ezzel a macskával, nem hiszel a szemednek

Két év alatt úgy megváltozott a külseje, mintha kicserélték volna, sokan meg is döbbennek, amikor meglátják. Nem véletlen, hogy több ezren követik Instagramon a róla készült felvételeket, nem mindennapi eset!

Szerző Ripost

Egészen különleges dolog történt ezzel a német házimacskával: teljesen megváltozott a szőrzete, mintha kicserélték volna. Elli ugyanis egy különleges bőrbetegségben szenved, aminek  következményeképpen az egykor fekete cicából mára szinte teljesen hófehér lett.

A gazdi, Nicole Böhm 20016-ban fogadta örökbe Elli-t és testvérét. A cica ekkor még szinte teljesen fekete volt, csak az arcán és a tappancsain volt némi fehérség. Aztán egy évvel később megjelent egy fehér folt a hátán.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Elli (@elli.vitiligo) által megosztott bejegyzés,

A vitiligo egy pigmenthiányos betegség, embereknél is előfordul; a beteg bőre kifehéredik, először foltokban, majd a test nagy részén. Nincs ez máshogy Elli cicával sem; egy év leforgása alatt csaknem teljesen fehér lett.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Elli (@elli.vitiligo) által megosztott bejegyzés,

A gazdája elmondta a The Dodo-nak, hogy a cica átalakulása még mindig folyamatban van, minden nap egy kicsit más lesz, és ő minden nap egyre jobban szereti.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Elli (@elli.vitiligo) által megosztott bejegyzés,

A vitiligo gyakran nem merül ki a pigmentek hiányában, más tünetek is mutatkozhatnak, de gazdája elmondta, hogy egyelőre Ellinek kutya baja.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Elli (@elli.vitiligo) által megosztott bejegyzés,


 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen, mit csinált Szandival a férje

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

magyarnemzet.hu

Mbappé a pocskondiázásra ma este válasz adhat a Barcelona ellen

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

ripost.hu

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar focista, kerti munka közben érte a halál

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KEDVENC

10-ből 9 ember nem tudja, mire kell figyelni, ha kutyát tart a lakásban. Te ismered az összeset?

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!