Létrehozva: 2016.09.07.

Horror: ennek a nőnek az a célja, hogy a kövérségtől már ne tudjon mozogni

Akkorára akar hízni ez a nõ, hogy már mozogni se tudjon. Emellett gyereket is akar.

Szerző Ripost

Monica Riley már most 300 kilós, de a célja az, hogy tovább hízzon. Õ akar lenni a világ legkövérebb nője, ehhez meg kell haladnia a 440 kilót, és nem tántoríthatja el semmi ettől a teljesen extrém álomtól.

Monica egyébként hű társat is talált a tervéhez. Párja lényegében semmi mást nem csinál egész nap, mint őrá főz és őt eteti. Emellett pedig arról álmodoznak, hogy a nőnek sikerül elérnie álmát, de mellette gyermekük is lesz.

Utóbbi kapcsán konkrét elképzeléseik is vannak. Azt tervezik, hogy egy dadust fogadnak fel, aki majd segíteni fog a ház körül és a gyerek ellátásában.

Monica egyébként nagyjából 8 ezer kalóriát fogyaszt el naponta. És meggyőződése, hogy minél nagyobb, annál szexibb. Egészsége pedig szemlátomást nem különösebben aggasztja. Egyedül talán attól tart egy kicsit, hogy a további hízással végleg el fogja veszíteni a függetlenségét. De mivel párja rajongásig imádja, ezért ez sem hat rá túl nyomasztóan. Pedig érdemes lenne jobban foglalkoznia vele. A teljes magatehetetlenség állapota ugyanis már olyan helyzetet teremt, ahonnan nincs visszaút. Nem véletlen, hogy a ritka, de mégis előforduló, hasonló esetek többségének hátterében a férfi rejtett vagy akár nyílt motivációja a teljes szexuális és mentális birtoklás.

Monicát édesanyja próbálta megakadályozni tervében, próbálta lebeszélni őt. Az asszony aggódik, hogy lánya a halálba eszi magát. A terv azonban cseppet sem változik, elérésében pedig az segít, hogy felfoghatatlan mennyiségű ételt töm magába Monica. Íme egy napi menü:

  • 6 sütemény
  • 6 kolbász és egy zsemle
  • 1 nagy tál cukros müzli
  • 2 adag súlygyarapodást serkentő turmix
  • 4 McChicken szendvics
  • 4 dupla sajtburger
  • 1 nagy adag hasábburgonya
  • 30 csirke nugget
  • makaróni sajttal
  • 1 vödör jégkrém
  • Szerző Ripost

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Az F1 Kínai Nagydíj szabadedzése élőben

    origo.hu

    Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

    metropol.hu

    Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

    hirtv.hu

    Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

    metropol.hu

    Péntektől újabb, jelentős árváltozások lesznek a benzinkutakon

    origo.hu

    Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

    travelo.hu

    Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

    she.life.hu

    A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

    ripost.hu

    3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    ÉLETMÓDI

    Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

    ÉLETMÓDI

    Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

    ÉLETMÓDI

    Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

    ÉLETMÓDI

    360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

    ÉLETMÓDI

    Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

    ÉLETMÓDI

    Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

    ÉLETMÓDI

    Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

    ÉLETMÓDI

    A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban