Létrehozva: 2020.02.04.

Holnap kiderül, ki képviseli hazánkat a nagy szakácsolimpián

A káposzta lett a Bocuse d'Or szakácsverseny magyarországi döntőjének plusz alkotóeleme. A kötelező alapanyagot öt zöldség közül sorsolták ki a verseny hivatalos megnyitóján, kedden Budapesten.

A Bocuse d’Or, melyet a szakácsok olimpiájának is neveznek 2014 óta elválaszthatatlan része a Sirha Budapestnek. A magyar döntő 2020. február 5-én, vagyis a kiállítás második napján zajlik. Itt olyan neves séfek mérik össze tudásukat, mint Veres István, Palágyi Eszter, Haraszti Zsolt, Csik Gábor, Huszár Tibor és Kelemen Roland.

A verseny tétje pedig 2020-ban sem más, mint hazánk képviselete a nemzetközi színtéren, vagyis az európai döntőn Tallinnban és a döntőn Lyonban.

Versenyfeladatok

Haltéma – meleg előétel.

Kötelező alapanyagai: Törley Chardonnay Brut, 6 db egész pisztráng és egy meglepetés zöldség, amely a következők közül kerül ki: káposzta, cékla, karfiol, csicsóka, barna csiperkegomba. Az ételhez minimum 3 köretelem és 1 mártás kötelezően készítendő.

Hústéma – meleg főfogás.

Kötelező alapanyagai: 7 db fürj, májjal és szívvel együtt és 2 db kacsamáj. A témához három köretet kell készíteni, ebből az egyik köretnek fürjtojást, a másik kettőnek pedig csak zöldségeket, magokat, gabonákat tartalmazhat. Mindehhez két szósz vagy mártás kötelezően készítendő egy üveg vörösbor felhasználásával.

Szarvasgomba és kaviár használata mindkét étel elkészítésénél TILOS!

Hamvas Zoltán, a Bocuse d'Or Akadémia és a Sirha Budapest elnöke az MTI-nek elmondta, a verseny előtt most van először együtt mind a hat csapat. Még egyszer átnézték a szabályzatot, pontosították a részleteket, majd megtörtént a plusz alapanyag, a káposzta kisorsolása is. A versenyzők a METRO standján kialakított piacon ezután bevásároltak a másnapi fogásokhoz szükséges friss alapanyagokból, zöldségekből, gyümölcsökből.

Hamvas Zoltán kiemelte: a Bocuse d'Or egyre nagyobb hangsúlyt fektet a környezetvédelemre is. Idén először különdíjjal jutalmazzák azt a csapatot, amelyik leginkább környezettudatosan készíti el a versenyfogásokat. „A zsűri szigorúan figyelni fogja, ki mennyi műanyagot, vákuumzacskót, fóliát vagy papírt pocsékol el, ki milyen tisztítószereket, vegyszereket használ. Ez bele fog számítani a konyhai pontokba is” – mondta el Hamvas Zoltán.

A Bocuse d'Or magyarországi döntőjének győztese képviseli majd az országot a világ legjelentősebb szakácsversenyének májusi európai döntőjén Tallinnban.

A Bocuse d'Or versenyek két témája közül a hús idén a fürj és a kacsamáj, a másik téma a hal, amely a budapesti versenyen a pisztráng lesz. Az egyes témákhoz választott élelmiszerek Tallinnban még változhatnak.

A Bocuse d'Or selejtezőjét jelentős előnnyel Veres István nyerte, második helyen Palágyi Eszter, a harmadikon pedig Haraszti Zsolt végzett. A verseny történetében először két olyan séf szerepel az első két helyen, aki jelenleg vagy a közelmúltban Michelin-csillagos étterem konyháját vezette. A döntő további három résztvevője között van Csik Gábor, Huszár Tibor és Kelemen Roland.

Íme, a tavalyi magyar csapat:

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!