Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.04.10.

Hogyan nézel ki 2 pohár bor után? Most megtudod!

Szenzációs fotósorozat mutatja meg, hogyan változik meg az ember néhány pohár bortól.

Minden fotó egy-egy történet Marcos Alberti sorozatában. A fotós egy  egyszerű, de igazán klassz ötletet valósított meg: szereplőiről 1-1 fotót készített az első pohár bor előtt, majd az első, a második és a harmadik pohár után.

Õ maga nagyon szereti a bort. És mint elmesélte, egy mondás szerint az első pohár bor az ételről, a második a szerelemről, a harmadik pedig a káoszról szól. Ezt szerette volna megörökíteni.

Kíváncsi volt rá, hogy a mondás vajon igaz-e. És ennek próbált utánajárni a képeivel.

A fotós a barátait invitálta meg egy boros vacsorára egy hosszú munkanap végén. Ezzel kezdődött a projektje.

Az első fényképen még mindenki nagyjából hasonló hangulatban szerepel.

Aztán látszik, hogyan kezdenek mindannyian mosolygósabbá válni.

Az egyes fázisok jól kivehetők a képeken, de az is, hogy nem egyforma módon és intenzitással hat az alkohol a résztvevőkre.

Hiszen van, akin szinte alig látszik az elfogyasztott alkohol. Mások vidámmá és felszabadulttá válnak,

és vannak, akik talán jó is, ha megállnak ennyi pohár után, mielőtt túlságosan elveszítenék a kontrollt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban