Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.15.

Hirtelen fordulat: Ekkor mondhatunk búcsút a kellemes időjárásnak!

A következõ napokban még sokfelé lesz meleg, de az ország északnyugati harmadán már többfelé feltámad a délnyugati szél. Záporokkal, zivatarokkal köszön be az õsz.

Csütörtökön is meleg, napos idővel számolhatunk, csapadék nem valószínű, legfeljebb egy-egy jelentéktelen zápor alakulhat ki. A déli, délkeleti szél gyenge, mérsékelt marad, csupán a Kisalföldön élénkülhet fel. A hajnali 10-16 fokot követően

a délutáni órákban 27 és 31 fok közötti értékeket mérhetünk.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint sajnos hétvégén már beköszönt az ősz. Pénteken napközben is kialakulhat gyenge zápor, majd késő estétől a Dunántúlon az erősen megnövekvő felhőzetből már egyre többfelé előfordulhatnak záporok, zivatarok.

Szombatra virradóra hidegfront vonul át záporokkal, zivatarokkal. Mögötte feltámad a nyugati, északnyugati szél, és a hőmérséklet is több fokkal visszaesik. Napközben még többfelé kell számítani záporra, zivatarra, de helyenként felszakadozik a felhőzet és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.

Délután 20-27 fok között alakul a hőmérséklet, az Alföldön lesz melegebb.

Vasárnap szeles időre, csupán 18-23 fokos maximumokra számíthatunk, de szerencsére már kevesebb helyen várható eső, zápor, északkeleten zivatar.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban