Létrehozva: 2020.02.07.

Hihetetlen dolgok Londonról, amiket senki nem gondolt volna

Összegyűjtöttünk tíz kevésbé ismert érdekességet a világ egyik első számú turista célpontjáról. Hiszen ki ne vágyna Londonba? Kalandra fel!

Szerző ÚTISÚGÓ

  • Kétezer évvel ezelőtt még csak egy óriási láp volt
  • A Temzét övező mocsaras, szeles vidéket vad törzsek lakták, amelyeket sem a kedvezőtlen időjárási viszonyok, sem külső betolakodók nem riasztottak el.

  • Julius Caesar sem volt képes meghódítani
  • A római császár i.e. 55-ben szállt partra 25 ezer katonával Britanniában, hogy beolvassza azt birodalmába. Az időjárás és a kitartóan védekező helyiek egyaránt kifogtak rajta, és közel 100 évnek kellett eltelnie, mire a visszatérő rómaiak – immáron 40 ezer katonával – el tudták foglalni.

  • London a Temze összeszűkülésének köszönheti létét
  • A telepesek kétezer évvel ezelőtt pontosan ott emeltek hidat, ahol a mai London Bridge áll, mivel a Temze ezen a részen összeszűkült, ráadásul hajózási és kereskedelmi szempontból is ideális volt. A rómaiak egy akkoriban formabontó csörlős hidat emeltek a folyón, aminek az egész birodalomból csodájára jártak.

  • Két évszázadon át szellemváros volt
  • A Római birodalom bukását követően barbárok dúlták, majd teljesen kiürült, és egészen a 7. századig az enyészeté lett. Ekkor szász hódítók ismét felfedezték a Temzében rejlő kereskedelmi előnyöket, és egy új várost emeltek.

  • A bubópestis virágoztatta fel
  • Az 1348-ban kitört járvány másfél év alatt London lakosságának felével végzett, ugyanakkor a szellősebbé vált város a túlélőknek sokkal jobb életkörülményeket teremtett. Három évtized alatt olyannyira felvirágzott, hogy az utcákat állítólag arannyal burkolták be.

  • VIII. Henrik rémuralmának a londoniak látták legnagyobb kárát
  • A hatalomvágyó királynak bökte a szemét, hogy Thomas Wolsey bíboros hozzá hasonló fényűző életet élt. Amikor Wolsey nem tudta elérni, hogy a pápa kimondja a királyi pár válását (hogy Henrik feleségül vehesse szeretőjét, Boleyn Annát), az uralkodó árulással vádolta meg őt, londoni lakhelyét pedig elfoglalta. Ezt követően módszeresen sajátította ki az egyház birtokait, aki pedig ellenállt, azt felakasztotta és felnégyelte, vagy a Towerbe vetette, hogy ott haljon éhen.

  • A tűzvész egy kis pékségből indult
  • 1666-ban a város 80 százaléka porrá égett, a tűz egy péküzemben kapott lángra. Az erős szélben gyorsan terjedt: öt nap alatt 13 ezer ház és 87 templom vált a tűz martalékává.

  • A tűzvész nyomán jöttek létre a varjútanyák
  • Ugyan London java 10 év alatt újjáépült és számos impozáns épület jelent meg a városképen, a lepusztult körzetek nyomornegyediben gyakorta 50-90 ember is összezsúfolódott egy-egy düledező házban. Ezeket a házakat varjútanyáknak hívták abból kiindulva, hogy ezen madarak népes és zajos rajai is hasonló helyeken fészkeltek.

  • A londoniak között sokkal népszerűbb volt a gin, mint a sör
  • A növekedő nyomor miatt egyre többen nyúltak a palackhoz. Londonban rengeteg ginfőzde üzemelt, ezért ez volt a legnépszerűbb, egyben a legolcsóbb ital is: akár egy pennyért is lerészegedhettek az emberek. Egy feljegyzés szerint 1735-ben összesen 23 millió liter gin fogyott, azaz egy felnőttre napi három deci jutott!

  • Egy időben akár száraz lábbal is át lehetett kelni a Temzén
  • Miközben London egyik vége nyomorgott, a másik – a West End – hihetetlenül felvirágzott, világkereskedelmi központtá vált, és ennek forgalmát a Temze alig bírta el. Egymást érték a hajók: nem ritkán egyszerre 1500 horgonyozott le rajta, széltében-hosszában eltorlaszolva a folyót, így hidat képeztek rajta.

    Szerző ÚTISÚGÓ

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

    origo.hu

    Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

    metropol.hu

    „Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

    magyarnemzet.hu

    Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

    life.hu

    Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

    hirtv.hu

    Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

    origo.hu

    A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

    mindmegette.hu

    Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

    ripost.hu

    A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

    ripost.hu

    Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    ÉLETMÓDI

    360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

    ÉLETMÓDI

    Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

    ÉLETMÓDI

    Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

    ÉLETMÓDI

    Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

    ÉLETMÓDI

    A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

    ÉLETMÓDI

    Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

    ÉLETMÓDI

    Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

    ÉLETMÓDI

    Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!