Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.05.26.

Ha gyermeknap, akkor Vasúttörténeti Park!

Május 27-én és 28-án ingyenes a belépés a gyerekeknek a fergeteges gyerekhétvégi rendezvényre.

Május utolsó vasárnapja a gyermekeké, a Vasúttörténeti Park pedig idén is egész hétvégén őket ünnepli! A cél, hogy a nap végén minden gyerkőc úgy érezze, ez a nap csak róla szólt.

A Vasúttörténeti Parkban megrendezésre kerülő ünnepségen több fergeteges fellépő is lesz: szombaton 11:00 órától zenél a Kolompos, 13 órától a Fabula Babszínház: Vitéz László előadása, majd 15:00 órától az Apacuka zenekar szórakoztatja a közönséget. Vasárnap 11:00 órától a méltán híres Kaláka együttes lép fel, 13 órától a Fabula Bábszínház a Mazsola és Tádéval és 15:00 órától a Ghymes zenekar gyerekkoncertje fokozza a szuper hangulatot.

Természetesen a főszerepet pedig mindkét napon a játékos szórakozás és a jókedv kapják! A szervezők felejthetetlen élményt ígérnek, amihez hozzájárul Juhász Magda is, aki versekkel és mesékkel varázsolja el a kicsiket és nagyokat egyaránt.

szombati nap Közlekedésbiztonsági Nappal is kiegészül, melynek célja, hogy a gyermekek már egészen kicsi kortól játékos formában tanulják meg a gyalogos-, a vasúti-, és a kerékpáros közlekedés alapszabályait. A Közlekedésbiztonsági Napon a Park interaktív programjain túl (hajtányozás, utazás nagymozdonyon, kerti vasúton, fordítókorongozás, modellvasút-vezetés) további számos izgalmas programra számíthatnak a látogatók. „Az Élet-Úton” KRESZ Park kerékpáros ügyességi pályán a gyermekek gyakorolhatják a kerékpár biztonságos kezelését akár egészen kicsi kortól is. A „Látni és Látszani” interaktív kiállítás egy vasúti vagonban lesz megtekinthető, célja felhívni a figyelmet a fényvisszaverő öltözékek és eszközök használatára. A „Mini KRESZ Park” KRESZ oktatással várja a kicsiket, a résztvevők egy 15 perces KRESZ oktatáson vesznek részt, melyet követően a kis autók volánja mögé ülhetnek. Az igazán ügyesek különböző ajándékokat is nyerhetnek. A kerti vasút gyermek utasai vasúti totó kitöltésével bizonyíthatják a vasúti közlekedés szabályaiban való jártasságukat. Mindezek mellett pedig lehetőség nyílik az Elsősegélynyújtó bemutató megtekintésére is, mely a gyermekek nyelvén mutatja be segítségnyújtás alapjait.

Vasárnap is igazán színes program várja a látogatókat: 13 órától fellép a Fabula Bábszínház a Mazsola és Tádé előadásukkal, ezen kívül pedig lesz ugráló-vár, arcfestés, csillámtetoválás, gyöngyvasalás, sok-sok ajándék és meglepetés - ezek mind-mind a Vasúttörténeti Park Gyerekhétvégéjén megtalálhatók!

A Közlekedésbiztonsági Nap és a Gyermekhétvége programjai is délelőtt 10 órától egészen kora estig tartanak.

 

Bővebb információ: 

 

A kétnapos rendezvényre minden 14 év alatti gyermeknek ingyenes a belépés!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban