Létrehozva: 2019.10.09.

Felháborító, mit tett az anyukával a sógora

Nagyon durva, amit a férfi művelt.

Szerző Fenyő Bori

Egy internetes fórumon fakadt ki egy harmincas édesanya, aki teljesen tanácstalan és elkeseredett. Olyasmi történt ugyanis a családban, amire egyáltalán nem volt felkészülve.

Férjével harmonikus és boldog a kapcsolatuk, közösen nevelik két kicsi gyereküket, és néhány hétköznapi, apró vitát leszámítva a legnagyobb egyetértésben élnek. A férj igazán megbízható pár és jó apuka, sokat is dolgozott érte, hogy így legyen, mert gyerekkorában sok viszontagságon esett át, családja sosem bánt vele igazán szeretettel. Ő szeretett volna ennél jóval meghittebb közeget nyújtani saját gyerekeinek, és ez sikerült is.

A konfliktusoktól és feszültségektől függetlenül persze időről-időre találkoznak a férfi családjával is, például születésnapokon és más nagyobb, ünnepi eseményeken. Egy ilyen alkalommal történt a közelmúltban, hogy a férj öccse félrehívta az anyukát a kertben, és elmesélte, mennyire problémás a saját házassága. Elmondása szerint alig értenek szót egymással ő és a neje, az ágyban pedig szinte teljesen kihűlt már az egymás iránti vonzalmuk.

Az anyuka megértően hallgatta a monológot, igyekezett néhány tanáccsal segíteni, és már meg is sajnálta a férfit, amikor az előhozakodott a botrányos ötlettel. Azt kérdezte, mi lenne, ha néhány alkalommal párcserére kerülhetne a sor közte és testvére között. Tehát ő hálhatna az fiatal anyukával, bátyja feleségével – bátyja pedig „kölcsönkapná” az ő nejét. Azzal érvelt, szerinte ez felpezsdítené házasságát, és minden a helyére zökkenne.

A segítséget késő édesanya természetesen kikérte magának még az ötletet is. Most viszont úgy érzi, bajban van. Fogalmas sincs, elmondja-e ezt a férjének, illetve a fickó feleségének. Úgy érzi, mindkét embernek joga van tudni arról, ami elhangzott. Viszont férjét nem szeretné kitenni egy ilyen traumának és csalódásnak. A másik nő szívét pedig nem szeretné összetörni.

A legtöbb hozzászóló szerint az a leghelyesebb, ha kitálal. Viszont sokan vannak olyanok is, akik óva intik őt ettől és inkább arra biztatják, hogy tegyen úgy, mintha mi sem történt volna.

Szerző Fenyő Bori

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban