Létrehozva: 2019.10.23.

Undorító, ami kiderült a kedvenc feketénkről, ezután máshogy isszuk a kávét

Olyan dolgok is az őrölt kávéba kerülhetnek, amiket senki sem szeretne látni, nem hogy a kávéjában, a házában sem.

Szerző Ripost

Sok embernél allergiás reakció alakul ki, miután kávét ivott és ennek furcsa okai lehetnek. Először még egy 2009-es interjúban beszélt a biológus Douglas Emlen arról, amikor a ganajtúró bogarakat vizsgálta. A Montanai Egyetem professzorának interjúját a news.com.au elevenítette fel. Ebben azt mesélte, hogy még mikor tanuló volt, beutazták az egész országot az egyik tanárával, aki komoly koffeinfüggőségben szenvedett. Állandóan meg kellett állniuk miatta, háromnegyed órás kerülőutakat is megtettek, hogy olyan kávézót találjanak, ahol kávébabból készült el az itala. A frissen őrölt kávét pedig a csótányok miatt fogyasztotta.

Fotó: 123 RF

Emlen professzora éveken át foglalkozott rovartannal, illetve a rovarokkal és az emberekkel való kapcsolatukkal, allergiás lett a csótányokra, hogy olyan sokat érintkezett velük. Nem tudott úgy megérinteni egy csótányt, hogy ne alakuljon ki nála allergiás reakció, és ugyanezt tapasztalta, ha előre őrölt kávét ivott. Amikor utánajárt a dolognak, akkor megtudta, hogy az ilyen kávét hatalmas készletekből készítik, amik érintkeznek a csótányokkal és nagyon nehéz lenne kiszűrni őket belőle.

Emlen azt is elmondta, hogy az amerikai szabályok még azt is megengedik a kávébabnál, hogy 10 százalékban „rovarszennyezést vagy rovarokat” tartalmazzon.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FAZÉK

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

FAZÉK

Pörkölt reggelire: mutatjuk Petőfi Sándor különös étrendjét

FAZÉK

Nagyanyáink már csak tudták: így készül az isteni eperhab

FAZÉK

Így készül a nagyi almás pitéje, ettől lesz igazán omlós a tészta

FAZÉK

Erre figyelj, ha sonkát veszel húsvétra

FAZÉK

Íme, a habkönnyű túrógombóc 3 titka, soha többé nem rontod el

FAZÉK

9 durva hiba, amit rizsfőzés közben a legtöbb ember elkövet

FAZÉK

Ne dobd ki a retek levelét, fantasztikus, mire jó