Létrehozva: 2019.12.22.

Halat veszel karácsonyra? Mutatjuk, mire figyelj!

Magyarország éves halfogyasztásának nagyjából 30-35 százalékát teszi ki ez az időszak, szóval jó tisztában lenni azzal, hogy mégis hogyan válasszunk friss halat az ünnepi asztalra akár piacról, vagy a szupermarketből. Karácsonykor sokszor azok is ezt az isteni alapanyagot választják, akik év közben nem túl gyakran fogyasztják.

Ez a statisztika egyébként évről évre javul, hiszen a hazai halfogyasztás éves szinten 6-7 kg/fő/évre tehető. Egyébként a 90-es években ez még 2 kg/fő/év volt, szóval a növekedés szembetűnő. Az EU átlagos 25 kg/fő/évtől még azért jócskán el vagyunk maradva, na de most hagyjuk a statisztikát, és nézzük, milyen aranyszabályok mentén haladva érdemes friss halat választani a karácsinyi menühöz.

Halkereskedők, vagy piaci halárusok

Minden esetben törekedjünk arra, hogy megbízható forrásból szerezzük be. Ha tehetjük, kerüljük a bevásárlóközpontok halas pultjait, hiszem így kisebb eséllyel leszünk „átverés” áldozatai. A legjobb, ha felkeresünk egy halkereskedőt, vagy szétnézünk a helyi piacon. Ezeken a helyeken ugyanis szinte biztos, hogy hozzáértő eladó szolgál ki minket, ráadásul azon túl, hogy tippeket adhat az elkészítésre, másodpercek alatt még konyhakészre is varázsolhatja a kiszemelt halacskánkat.

Vizsgáljuk meg alaposan

A frissesség egyik jellemzője, hogy a hal húsa feszes és ruganyos. Ezt könnyen ellenőrizhetjük úgy, hogy ha megnyomjuk, az rögtön visszaugrik. Azonnal hagyjuk az árus asztalán az uszonyost, ha szemei opálosak, vagy kapultyúja fakó. A friss a hal szemei fényesek és csillogók, kopoltyúja élénkvörös, a pikkelyek pedig épek!

Tárolás

A legjobb, ha vásárlás után azonnal, még frissen feldolgozzuk. Ez persze nem mindig kivitelezhető, ám 1-2 napnál tovább semmiképpen ne tartogassuk! Az ideális tárolási hőmérséklet egyébként 0 és 5 fok között a legideálisabb.

Ha valami oknál fogva mégis mélyhűtött halra esik a választásunk, akkor alaposan vizsgáljuk meg a csomagolását. Ha kevés, vagy félreérthető információt tartalmaz, az már gyanúra adhat okot. Fontos, hogy a mélyhűtött halat az elkészítés előtti éjszakára már tegyük át a sima hűtőbe, így másnap nem kell azon mérgelődni, hogy még fagyos, aminek következtében az egész ünnepi menetrend borulhat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FAZÉK

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

FAZÉK

Pörkölt reggelire: mutatjuk Petőfi Sándor különös étrendjét

FAZÉK

Nagyanyáink már csak tudták: így készül az isteni eperhab

FAZÉK

Így készül a nagyi almás pitéje, ettől lesz igazán omlós a tészta

FAZÉK

Erre figyelj, ha sonkát veszel húsvétra

FAZÉK

Íme, a habkönnyű túrógombóc 3 titka, soha többé nem rontod el

FAZÉK

9 durva hiba, amit rizsfőzés közben a legtöbb ember elkövet

FAZÉK

Ne dobd ki a retek levelét, fantasztikus, mire jó