Létrehozva: 2016.07.18.

Gyilkos veszély: Ezért ne használj soha alufóliát, ha grillezel!

A grillszezon kellõs középén bátran kijelenthetjük, imádjuk a faszénen sütött húsokat. Egyre népszerûbb az alufóliában sütögetés is, pedig jobb, ha ezt a módszert mindörökre elfelejted! Mutatjuk, hogy miért!

Több ok miatt is tehetünk a grillrácsra alufóliába bugyolált finomságokat. Először is: így az erős hőhatásra sem szökik el a hús leve, miközben megsül,  azaz finom omlós lesz a végeredmény. Ráadásul elképesztő ízekkel, hiszen a fólia nem engedi elillanni a fűszerpác aromáit sem. Másik előnye a fóliás grillezésnek, hogy utána sokkal kevesebb a takarítani való, mivel a rácsokra nem folyik rá és nem szenesedik rá a csöpögő húslé. Egyszóval: alufóliával kényelmesebb a főzőcskézés.

Pedig jobban teszed, ha elfelejted!

Ugyanis hőhatásra az alufóliában aktivizálódnak a fémionok és ha elegendő energiához jutnak, elhagyják a alumíniumfóliát és lecsapódnak a közvetlen környezetben - vagyis abban a húsban, abban a zöldségben, amit a fólia rejt. Amennyiben az étellel túlságosan sok alumíniumot juttatunk a szervezetünkbe, akár mérgezést is kaphatunk. Ebben az esetben – az elfogyasztott aluminium-vegyületek mennyiségétől függően – fejfájás, zavartság, izombénulás vagy teljes eszméletvesztés jelezheti a mérgezést. Természetesen ennyi alumíniumot szinte lehetetlen grillezéssel bejuttatni a szervezetbe.

De!

Akár 400 milligramm alumínium is beleoldódhat egy adag húsba. Ez pont a tízszerese az egészségügyi határértéknek, amit egy felnőtt szervezete egy nap alatt képes befogadni. Ha az a bizonyos étel valamilyen savas – ecetes vagy citromos – pácban lett forgatva akkor ennek akár a többszörösét is képes elnyelni a káros fémből. A savas közeg ugyanis megint csak reakcióképessé teszi az alufóliát.

A legnagyobb gond ez:  hogy a rendszeresen és túlzott mennyiségben szervezetbe bevitt alumínium az időskori Alzheimer kór legfőbb okozója!!!

Éppen ezért jobb, ha a grillezésnél teljesen hanyagolod az alufólia használatát!

Inkább várd meg, hogy a faszén kicsit leégjen, az igazi parázson sült hús szintén kíméletesen készül, nem ég oda és zaftos! A grillrács takarítása sajnos elkerülhetetlen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FAZÉK

Most lehet szedni a gyógyerejű csalánt, mutatjuk, mennyi mindenre jó

FAZÉK

Tojáskrém 3X: zseniális recepteket mutatunk

FAZÉK

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

FAZÉK

Pörkölt reggelire: mutatjuk Petőfi Sándor különös étrendjét

FAZÉK

Soha többet nem marja szét a szemedet a hagyma, itt a trükk

FAZÉK

Ettől az isteni apró trükktől mennyei lesz a kókuszgolyó

FAZÉK

Ezért ne szórj soha szódabikarbónát az eperre

FAZÉK

Epres-tejfölös pite az új kedvenc, mutatjuk a receptet