Létrehozva: 2017.01.30.

Elképesztő, mit rendelt egy kiskorú vendég a budapesti luxusétteremben

Na persze egy kis jóindulattal nincs lehetetlen! A szakács készségesen állította elõ a különös étket.

Szinte minden szülő megtapasztalja, hogy a gyerekek olykor csökönyös módon ragaszkodnak valamihez, ami a felnőttek szerint persze teljesen értelmetlen. Hiszti-ügyben vannak slágertémák, tipikusan ilyen az étkezés.

Egy jól szituált család nemrégiben egy budapesti luxusétteremben ebédelt, de a gyerekük leszögezte, hogy ő bizony semmit nem fog enni.

Az anyuka szinte mindent bedobott: rántott hús, rántott sajt, pizza... de a gyerek mindenre csak rázta a fejét. Végül a pincér mentette meg az ügyet, áldott türelemmel megkérdezte a kisfiútól, hogy vajon mégis mit enne, ha már egyszer itt vannak. A gyerek gondolta, hogy szülei után kiakasztja a pincért is, ezért nagy cselesen rávágta, hogy: "Dinoszauruszt, csak azt eszek, mást nem!"

"Rendben - válaszolta a pincér -, ebben az esetben dinoszauruszt fogok hozni." A konyhában pedig a szakácsok összeállítottak egy anatómiailag korrekt őslényt: törzsét egy szem kifőtt krumpliból, fejét pedig egy darabka sajtból alakították ki.

Felszolgálták a durcás kisfiúnak, aki annyira meglepődött, hogy kért hozzá egy kis ketchupot. Majd jóízűen megette.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FAZÉK

Most lehet szedni a gyógyerejű csalánt, mutatjuk, mennyi mindenre jó

FAZÉK

Tojáskrém 3X: zseniális recepteket mutatunk

FAZÉK

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

FAZÉK

Pörkölt reggelire: mutatjuk Petőfi Sándor különös étrendjét

FAZÉK

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

FAZÉK

Soha többet nem marja szét a szemedet a hagyma, itt a trükk

FAZÉK

Ettől az isteni apró trükktől mennyei lesz a kókuszgolyó

FAZÉK

Ezért ne szórj soha szódabikarbónát az eperre