Létrehozva: 2021.08.09.

Ennek a 3 csillagjegynek nagy szerencséje lesz, míg a Vénusz a Szűzben jár

Szuper lehetőség vár erre a három csillagjegyre a hét elején. Ne lepődj meg, ha váratlan fordulatot vesz az életed és hatalmas szerencse ér!

Hihtetlen erős energiák érkeznek augusztus elején. Szerencsés csillagállások találhatók az égbolton. A bolygók mozgása megkavarja a langyos vízet és még a Vénusz is átlép a Szűzbe! A Jupiter pedig erős energiáival tölti meg az életet. Mindez erős hatást gyakorol az egyes csillagjegyekre, méghozzá szerencsésen alakítja életüket. Kik ők, és hogyan változnak? Megtudhatod a horoszkópjukból. Te közöttük vagy?

Szerencsés csillagállások (Fotó: Shutterstock)

Bak

Ha ebben a jegyben születtél, igen szerencsésen alakulnak a napjaid a hét elején. Anyagi javaid gyarapodhatnak erről gondoskodik a Jupiter. Új munkahelyet, üzleti sikert vagy nem várt bevételt teremthet. Most érdemes befektetni is, passzív jövedelemforrásra tehetsz szert. Az energiák ösztönözhetnek tanulásra is, életre kelthetnek bennek olyan képességet, melyekről nem tudsz vagy régen használtad őket. A Plútó is nagy barátod lesz a napokban szinte kitörhetsz a megszokottból és nagyobb célok felé vezethet utad. Rengeteg lehetőséget kapsz a bőség megéléséhez, vedd észre a jelenkező alkalmakat és élj velük! Vénusz mindezt szépen intézi, konfliktus mentes lesz az átalakulás.

Rák

Anyagilag téged is támogat a Jupiter, ez nem is kérdés. Érdemes persze odafigyelned, hogy mibe fektetsz be, nem biztos, hogy a heti lottó a megoldás. De mindenképpen sikert hoz, amibe most teszel bele pénzt vagy energiát. Nagyon jó időszak ez a családi kapcsolatok megerősítésére, szerencsés vagy, ha együtt töltöd az időd szeretteiddel. Barátságos vagy, és mosolygós, örülni tudsz az élet apró örömeinek. Hálát érzel a napokban és ez emeli energiaszintedet. Megfogalmazódhat benned egy nemes cél, vagy mély belső utazásra indulhasz. Mindenképpen szerencsés napokat élsz meg, jó periódus ez, élvezd ki! A szerelem is bekacsínthat az ablakon.

Mérleg

A Jupiter az 5. házban az örömöt és a kreatívitást erősíti benned. Ez csak, hozzátesz a Vénusz által táplált kreatív energiákhoz. Könnyű, élvezetes időszak ez neked. Új barátságokat, erősebb kötelékeket, mélyebb emberi kapcsolatokat hozhat. Lehetőséged lesz társaságban lenni és azt élvezni. Ha hívnak valahová, mondj igent! A Vénusz most olyan hatással lehet rád, hogy mérhetetlen belső nyugalom lesz rajtad úrrá. Rádfér a kikapcsolódás, a pihenés, és ezt könnyű szerrel meg is teheted. Egyszerűen élvezz ki mindent, amit az élet kínál! Szerencsésen állnak a bolygók, te vagy az egyik csillagjegy, akinek most szuper lehetőségeket dobnak az égiek!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Romantika a levegőben, erre a 3 csillagjegyekre tavasszal rátalál a szerelem

EZO

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

EZO

Négy csillagjegy, amelyik hajlamos az idegeskedésre

EZO

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

EZO

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

EZO

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

EZO

Vigyázz! Ez a 3 csillagjegy csúnyán kibeszél, ha nem figyelsz

EZO

Elindult a visszaszámlálás, 3 csillagjegy még vasárnap estig szakít