EZO

Megrázó jövő: ez vár a világra 2018-ban a híres vak jósnő szerint!

A húsz éve elhunyt, vak bolgár látnokasszony már életében legendának számított. Az 51. évszázadig jósolta meg előre az emberiség sorsát. 2018-ra sorsfordító eseményeket ígér.
  • Szerző: Ripost

Baba Vanga hívei szerint a csernobili katasztrófa mellett a szeptember 11-ei terrortámadást, a 2004-es cunamit, a muzulmán menekültáradatot és az ISIS rémtetteit is előre látta.

A visszaemlékezések szerint Baba Vanga megjósolta a harmadik világháborút. A látnok szerint 2010-ben kellett volna kitörnie, és 2014-ben érhetett volna véget. Szerencsére, az újabb világégés nem jött el, annak ellenére, hogy sok Vanga-hívő szerint 2010-ben közel volt a baj, amikor megnövekedett a feszültség Észak- és Dél-Korea között. Néhányan azonban azt gondolják, a jósnő csak néhány évet tévedett...

Baba Vanga szerint egyébként 2018-at két esemény fogja meghatározni: Kína válik a világ első számú gazdasági hatalmává, a Vénuszon pedig újfajta alternatív energiaforrást fedezünk fel, amelyet a későbbiekben tökéletesen ki is tudunk használni.

A jósnő 1996-ban halt meg 85 éves korában, de jóslatai 85 százaléka a későbbiekben megvalósult. Kína esetében akár igaza is lehet, hiszen az ázsiai ország gazdasága folyamatosan fejlődik, egyre nagyobb eredményeket érnek el, míg az amerikai gazdaság növekedése némiképp megtorpanni látszik. Gazdasági kutatóintézetek szerint sem kizárható, hogy 2018-ra a kínai GDP meghaladja az amerikait.

A Vénusz esetében viszont lehet, hogy tévedett a jósnő, ugyanis jelenleg nincs tervben, hogy űrmissziót küldenének a bolygóra. Viszont a Parker Napszondát 2018 júliusában indítják, és bár a tervek szerint nem a Vénuszon fog landolni, de a bolygó gravitációs vonzását kihasználva közelíti meg a Napot.

Baba Vanga egészen az 51. évszázadig megjósolta, hogy évente mi fogja átformálni a világunkat – tovább azért nem, mert szerinte ekkor ér véget a földi élet.