Létrehozva: 2021.11.28.

Kiderült végre, melyek a legkreatívabb csillagjegyek

Kreativitás az élet több területén is létezhet, nem kell feltétlenül művésznek születned. De vajon melyik csillagjegy szülötteiben van meg ez nagyon erősen?

Teljesen mindegy, hogy Picassónak születtél vagy még soha nem ragadtál ecsetet, mindenki rendelkezik kreativitással. Azonban nem minden csillagjegynél jön magától ez a képesség. Vannak, akiknél több dologban is megmutatkozik, és vannak, akiknél kevésbé. Te hogy állsz ezzel a képességgel? Mennyire vagy kreatív?

Fotó: Shutterstock

Halak

Gyakran mondják rád, hogy benned szinte mindegyik jegyből van valami apróság. Viszont egy dologban egészen biztos kitűnsz, mesteri alkotó vagy. Te a legkreatívabb csillagjegyben születtél. Alkotásod mindig nagy hatással van másokra. Megindító és káprázatos vagy.

Vízöntő

Bár előfordul, hogy a kreatív ötleteid egy része soha nem valósul meg, ettől függetlenül abszolút dominálsz ezen a téren, olyan terekben és módon alkotva, amit mások el sem tudnak képzelni. Természetesen tehetséges vagy, és az is előfordul, hogy több művészetben is alkotsz egyszerre.

Ikrek

Zseniális vagy azon a területen, ahol kézzel fogható tárgyakban vagy képekben kell megmutatni a tehetséged. Amiben magabiztos vagy, az nálad jól működik. Gondolataid is táplálják azt az utat, amire rátérsz. Itt kamatoztatod a tehetséged, kreativitásod.

Mérleg

Produktív és alkotó vagy. Hajt a szépség, a kiegyensúlyozottság, a szeretet. Számodra teljesen mindennapi, hogy azokra a dolgokra fordítod az energiát, amik esztétikusan vonzóvá teszik a környezeted. Egészen biztos, hogy képes vagy csodálatos otthon létrehozni, vagy csinosan öltözködni.

Skorpió

Kreatív vagy, sajátos stílussal, ehhez alakítod ki az életedet is. Erős az önérzeted, ez látszik az öltözködéseden, a sminkeden, még a használati tárgyaidon is. Esztétikus beállítottságú vagy, még ha nem is te vagy a legkreatívabb.

Bika

Szereted a tárgyakat, az tesz kreatívvá, hogy ezek ne legyenek hétköznapiak, tehát vagy luxust vásárolsz, vagy megalkotod magadnak a különlegességeket. Mindenképpen tárgyakhoz fűződik művészeti alkotásod. Kevés Bika éli meg a kreativitást a táncban, az nem a te területed.

Rák

Kreatív vagy, de nem mindig te teremted meg a valóságban. A családhoz fűződő dolgok: a sütés, a főzés, a varrás, amiben kiteljesedsz, könnyen választasz ágyneműt egy katalógusból. Ritka, hogy a Rák szülöttje énekelni kezdjen.

Kos

Sokszor visszatart a határozottságod, és ezért nem teljesedik ki a benned lévő alkotó. Tudnod kell, mit miért csinálsz, alapos indok nélkül ritkán kezdesz bele valamibe. Nem arról van szó, hogy ne lenne meg benned a kreativitás, de ritkán alkalmazod az életedben. Céltudatosság jellemez.

Szűz

A Koshoz hasonlóan nem vagy a kreativitás fővezére. Ha valakinek megoldás kell valamiben, akkor elsők között jönnek fel benned az ötletek. Nem nagyon érdekelnek a művészetek, nincs is rá időd, hisz nem áldozol rájuk. Inkább mások művészetét, kreativitását csodálod meg.

Nyilas

Képes vagy kreatívan gondolkodni, megtervezni utazásaidat, új helyeket fedezel fel, nyitott vagy. Megismered a téged körülvevő világot. Nem jellemző, hogy a művészetek terén lennél kreatív. Egyszerűen másképp boldogulsz. De nincs kizárva persze, hogy azért valamilyen művészet ne érdekelne, sőt. Csak inkább vagy rajongója a színjátszásnak, mint hogy te magad színpadra állj.

Bak

Saját irreális normáid nem hagynak kreatívan kibontakozni. Túlzott szabálykövetésed miatt nem jut időd és energiád ezzel foglalkozni sem. Számodra már az is nagy kreativitást jelent, hogy saját magad megtaláld és ne mások árnyékában élj. Pedig valahol a mélyen természetesen benned is megvan erre a tehetség, és az igény. Hajrá! Találj rá!

Oroszlán

Ha ebben a jegyben születtél, tuti akkor valami más erős hatású bolygó van a születési képletedben, ha nagyon erős benned a kreativitás. Nyilván nem kizárt, de nem jellemző. Gyakorlatiasnak érzed az életet, a kreativitás akkor kerül elő belőled, ha valami szükséges ahhoz, hogy a középpontban lehess. Ilyenkor vannak jó ötleteid. Más esetben sokszor hiányzik belőled a kellő érzékenység hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Romantika a levegőben, erre a 3 csillagjegyekre tavasszal rátalál a szerelem

EZO

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

EZO

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

EZO

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

EZO

Vigyázz! Ez a 3 csillagjegy csúnyán kibeszél, ha nem figyelsz

EZO

Elindult a visszaszámlálás, 3 csillagjegy még vasárnap estig szakít

EZO

Nem ez lesz életük legjobb hétvégéje a csillagjegyeknek

EZO

Ennek a három csillagjegynek óriási szerencsét hoz a Jupiter és az Uránusz együttállása