Létrehozva: 2020.11.30.

Decemberben ritka közel lesz egymáshoz a Jupiter és a Szaturnusz

Decemberben a Jupiter és a Szaturnusz olyan mértékben fogja megközelíteni egymást, hogy ha valaki egy kicsit rövidlátó, szabad szemmel egy nagy fényes csillagnak fogja látni az égitesteket.

Ilyen együttállás nem volt a 18. század óta és hasonló csillagászati jelenség legközelebb csak 2080-ban lesz – mondta el az MTI-nek Kiss László csillagász, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) főigazgatója pénteken.

Hozzátette: a két bolygó december 21-én, a téli napforduló idején lesz a legközelebb egymáshoz, 6 ívpercre. Ez azt jelenti, hogy a holdkorong átmérőjének mindössze egyötöd része lesz közöttük a távolság – érzékeltette a csillagász, hozzátéve, hogy a két bolygó közelsége már december elején is megfigyelhető lesz.

„Ha valaki kicsit rövidlátó, úgy látja majd december közepén, végén, mintha összeolvadt volna a két bolygó” – mondta Kiss László.

A csillagász elmondta azt is, hogy a jelenséget távcsővel napnyugta után, alacsonyan a délnyugati horizont felett lehet megfigyelni. Olyan helyről érdemes fürkészni az égboltot, ahol nem takarják el házak vagy fák a délnyugati irányt.

Kiss László hozzátette: még a 200-250-szeres nagyítású távcsövekben is egy látómezőben lehet majd látni a Jupitert és a négy legnagyobb holdját, valamint a Szaturnusz öt legfényesebb holdját és gyűrűjét.

A csillagász magyarázatként hozzáfűzte: az égi jelenség a Föld, a Jupiter és a Szaturnusz mozgásából és keringési idejéből adódik. A Jupiter 11 év alatt kerüli meg a Napot, a Szaturnusz pedig több mint három évtized alatt. A bolygók szépen, naprendszeri óraműként járják körbe az útjukat és időnként a Földről nézve úgy jön ki, hogy egymás mellett látszanak„ – mondta a csillagász, hozzátéve, hogy a Jupiter Vénusz-közelítése még látványosabb szokott lenni, vannak, akik azt mondják, hogy a betlehemi csillag is ennek a két bolygónak a közelsége volt.

A téli égbolt látványosságai közé sorolta a csillagász azt is, hogy az esti égbolton kelet felé még mindig jól látszik a Mars, ahol pár héttel ezelőtt porvihar kezdődött, a csillagászok most azt várják, hogy hamarosan az egész bolygót eltakaró vihar keletkezik belőle. Hajnalban pedig a délkeleti horizonton a ragyogó Vénuszt láthatják a korán kelők – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Sorsfordító lesz a tavasz, ezekre a csillagjegyekre nagy lehetőség vár

EZO

4 csillagjegy, aki áprilisban nagy változásokat él át a szerelemben és a karrierben egyaránt

EZO

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

EZO

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

EZO

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

EZO

Ezt a 3 csillagjegyet áprilisban megjutalmazzák az égiek

EZO

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

EZO

Szeretnél tudatosan álmodni? Nem mese! Megtanítunk rá!