Létrehozva: 2021.09.20.

3 csillagjegynek szomorú lesz a holnapi telihold: elmúlhat a szerelem

Amikor a szeptember 20-án és 21-én esedékes teliholdra a Halak jegy energiái hatnak majd, sok jegy tapasztalhatja, hogy a szerelem mulandó. Te vajon köztük vagy?

A Halak jegyében álló telihold együtt áll a Neptunusszal. Ez pedig azt jelenti, hogy minden csillagjegy álmodozó, érzelmes hangulatba kerül. A Hold ugyanakkor a Marssal szemben áll, ez pedig érzelmi kitörésekről és fellángoló vitákról is gondoskodhat. A Szaturnusz eközben kvadrátban áll a Skorpió jegyében járó Vénusszal, ami azt jelenti, hogy ebben az időben visszafogottak lesznek az energiái. Ez kicsit ködössé teszi a felfogásunkat, nehezen tudjuk átgondolni, hogy vajon a félelem és a bizonytalanság vezérel, vagy egyszerűen szembesültünk vele, hogy a szerelem mulandó. A Merkúr a Plutóval áll kvadrátban, ami megnehezíti, és felszültséggel telíti a kommunikációnkat. Ez szintén azt hozhatja magával, hogy azok a kapcsolatok, amelyek felett már eljárt az idő, felbomlanak. Három csillagjegy számára különösképpen valószínű, hogy egyszerre fájdalmas és gyógyító hatású szakításban lesz része. De vajon melyik ez a három?

A mostani telihold idején sokaknak összezavarodhatnak az érzelmei (Fotó: pixabaí.com)

Kos: a Vénusz bolygó helyzete hat rád

A Kos jegy szülöttei sok energiát fektetnek a kapcsolataikba. A Vénusz-Szaturnusz kvadrát viszont kihívásokkal szembesíti őket, úgy érzik, a másik nem szereti, értékeli őket eléggé, és nem is érti meg őket. A Vénusz most a Skorpió jegyében jár, amely a legkevésbé sem előnyös számára. Mindez pedig azt eredményezheti, hogy a Kosok bizonytalannak érzik magukat, kételkednek magukban és a kapcsolatban, és úgy érzik, hogy most értették meg igazán, mit is jelent, hogy a szerelem mulandó. Az is előfordulhat, hogy szeretnének egy kis időt egyedül tölteni, hogy belül megerősödjenek, és összeszedjék magukat. Ez most nem az az időszak, amikor mindent elsöprő módon üldözik az új kapcsolatot.

Három csillagjegy nagyon megérzi a mostani bolygóállások hatását (Fotó: pixabay.com)

Oroszlán: a szerelem mulandó, és ez konfliktusokkal jár

Az Oroszlán jegyben születettek számára a Vénusz helyzete a telihold idején feszültséget, korlátozó, elnyomó energiákat hoz a kapcsolatban. A Szaturnusz felszínre hozza a bizonytalanságot és a félelmeket, valamint a kérdést, hogy vajon akarják-e még ezt a kapcsolatot, vagy egyszerűen tudomásul kellene venni, hogy a szerelem mulandó? A Holdnak a Neptunusszal való együttállása, és a Marssal való szembenállása konfliktusokat és zűrzavart hoz az Oroszlánok érzelmeibe. Egyre több oroszlán jegyű gondolja úgy, hogy szívesen kilépne a helyzetből, és egyedül maradna egy ideig.

A Szűz jegyűeken különös hangulat lesz úrrá, és ez a kapcsolataikra is kihat (Fotó: pixabayí.com)

Szűz: bizonytalan érzelmei mutatják, hogy a szerelem mulandó

A Szűz jegyűek számára a Hold és a Neptunusz együttállása szintén zavaros érzelmekkel érkezik. A Halakban járó Hold és a Mars szembenállása arra készteti a Szűz jegyűeket, hogy visszahúzzák a másokra pazarolt energiájukat, és végre önmagukra figyeljenek. Amikor a Hold és a Mérleg jegyében járó Mars szemben állnak egymással, a Szűz jegyűek úgy érezhetik, hogy az érzelmeik bizonytalanná válnak. Ez, azzal együtt, hogy a Hold együtt áll az álmodozó Neptunusszal, oda vezet, hogy a jegy szülöttei nehezen különböztetik meg a mesét a valóságtól. Mivel alapvetően racionális jegyről van szó, mindez azt eredményezheti, hogy inkább bele sem mennek a szerelmi ügyekbe. Ráadásul a Merkúr és a Plutó kvadrátja a kommunikációban is feszültségeket teremt, ilyenkor nehéz egészségesen vitázni. Ennek a teliholdnak az időszaka remek a kreatív dolgokra és a befelé fordulásra, és a Szűz jegyűek azon is elgondolkodnak, miért van az, hogy a szerelem mulandó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Sorsfordító lesz a tavasz, ezekre a csillagjegyekre nagy lehetőség vár

EZO

Ezekre a csillagjegyekre rátalál a boldogság nagypénteken

EZO

4 csillagjegy, aki áprilisban nagy változásokat él át a szerelemben és a karrierben egyaránt

EZO

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

EZO

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

EZO

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

EZO

Ezt a 3 csillagjegyet áprilisban megjutalmazzák az égiek

EZO

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat