Létrehozva: 2021.04.16.

3 csillagjegy, akiknek délelőtt nem kéne dolgozni

Te is éjszakai bagoly vagy? Vagy egyszerűen csak képtelen vagy korán kelni? Csillagjegyek azt is megmutatják, kinek nem való a délelőtti munka.

3 csillagjegy van, akik kifejezetten nehezen kelnek fel reggel. Nem igazán aktívak a délelőtt folyamán, és ha tehetik az életüket is eszerint rendezik be. Egyikük lusta és kényelmes, másikuk kifejezetten éjjeli bagoly típus. Egy biztos, ha korán kell felébredniük, akkor fél órát ülnek egy kávéval, mire megmondják, hol is vannak valójában. Nézz szembe az igazsággal, te ebbe a 3 csillagjegybe tartozol?

Fotó: Shutterstock

Bika

Imádod a kényelmet a luxust és persze szeretsz sokáig aludni. Néha lusta is vagy, jobb ha ezt végre bevallod magadnak. Inkább szeretsz a kényelmes otthonodba egy kávéval ébredezni, és ha lehet, ehhez alakítod ki életmódodat. Neked nem való a délelőtti munka, ez nem is kétséges. Ha pedig a napi 8 órás munkát választod korai keléssel, időnként a reggeleid rémálomnak tűnhetnek. Talán 11 órára már képes vagy érdemi munkát is végezni. Előtte inkább csak ténferegsz, és ha lehet, kihúzod magad a felelősségteljes feladatok alól. Viszont a nap más szakaszaiban számíthatnak rád a munkatársaid.

Oroszlán

Imádsz nagyokat aludni, ellenséged a korai kelés. Lételemed a lustálkodás. Egy királyt aztán ne ébresszen fel senki! Te vagy az, aki jobban szeret éjszaka élni. Szeretettel dolgozol a szórakoztatóiparban, vagy szeretsz az éjszakai élet középpontjában lenni. Imádsz bulizni is. Persze ez nem minden Oroszlán szülőttre jellemző, de sokszor ez sem véletlen. Egy biztos, hagyjanak téged aludni, délelőtt idő kell míg magadhoz térsz.

Halak

Álmodozó típus vagy. Ha viszont fel kell ébredni, az neked szinte erőszak. Ki nem állhatod a korai programokat, meghagyod inkább az Ikrek vagy a Vízőntő jegyűeknek. Nyüzsögjenek csak ők. Az összes jegy közül, te szeretsz a legjobban tovább aludni, mint ahogy az óra csörög. Ezért, ha alkalmad van és lehetőséged rá, úgy szervezed az életed, hogy ne is legyen szükséged korai kelésre. Ha viszont rendszeresen kell hajnalban ébredned, akkor bizony sokszor elkésel. Valahogy mindig úgy dobja az élet, pedig csak egyszer kéne a tükörbe nézned, és bevallanod: Ez nem való neked!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

A balszerencse bevonzása: így kerülheted el!

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Sorsfordító lesz a tavasz, ezekre a csillagjegyekre nagy lehetőség vár

EZO

4 csillagjegy, aki áprilisban nagy változásokat él át a szerelemben és a karrierben egyaránt

EZO

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

EZO

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

EZO

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

EZO

Ezt a 3 csillagjegyet áprilisban megjutalmazzák az égiek

EZO

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

EZO

Szeretnél tudatosan álmodni? Nem mese! Megtanítunk rá!