Létrehozva: 2015.07.26.

Ez a bátor fogyás felrobbantotta a netet - FOTÓK

Igen, jól olvastad: bátor. Ez a nõ ugyanis olyat tett, ami hatalmas lelkierõre vall.

Simone Anderson már csak azért is hatalmas elismerést érdemel, mert több mint 80 kilótól szabadult meg. Ez óriási teljesítmény!


Egész életében diétázott, de sosem sikerült igazán nagy változást elérnie. Tavaly augusztusban viszont úgy döntött, elég az átmeneti fogyásokból, új életet akar kezdeni. Kemény diétával, edzéssel és műtéti beavatkozással érte el, hogy korábbi méretének felét érte el.

Mivel a nő fodrász és sminkes, jó néhány követője akad a különböző közösségi oldalakon. Nekik dokumentálta a fogyás folyamatát és velük osztotta meg az eredményeket. Az elmúlt héten ért véget kitartó munkája, amihez persze rengeteg elismerés és gratuláció érkezett.
Csakhogy, ahogyan az már lenni szokott, többen erős kritikával is illették. Sokan ugyanis nem hitték el, hogy a korábbi és a mostani képeken is ő szerepel. Azt állították, a képek manipuláció és csalás eredményei, mert kizárt, hogy a két fotón ugyanaz az ember szerepeljen.

Simone pedig olyan választ adott a kétkedőknek, ami megrengette az internetet. Lefotózta ugyanis azt is a kedvükért, hogyan néz ki most a bőre, ennyi súlyveszteség után. Ezzel pedig rengeteg embernek adott erőt, a fotót pedig tízezrek osztották meg a közösségi oldalakon az elmúlt néhány napban.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban