Létrehozva: 2020.08.24.

Élve temettette el magát a szombathelyi férfi

Miután pedig rácsukták a koporsófedelet, elindította a videófelvételt. Mindenképpen meg akarta örökíteni azt, ami történik, ám ez még nem minden...

A férfi, aki a lezárt koporsóban videózta magát, valójában egy író, Szántó Dániel, aki legutóbbi könyvének megírásához próbált ilyen módon inspirálódni. Regényének főhőse bizarr kísérletet tesz: élve eltemet egy megítélése szerint jó, illetve egy rossz életet élő embert. Tettét megvallja a rendőrségnek – kíváncsian várva, melyiküket tudják megmenteni.

Fotó: Szántó Dániel

Szántó Dániel már majdnem kész volt a könyvével, amikor úgy érezte, annál a résznél, melyben azt írja le, hogyan temeti el főhőse a fiatal női áldozatát, lehetnének még eredetibbek, hitelesebbek a sorai. Ezért nagyot gondolt, és kitalálta, hogy aláveti magát ugyanannak az élménynek, mint amit könyvbéli szereplője is átél.

Terve megvalósításának első lépéseként egy siófoki temetkezési vállalkozóval vette fel a kapcsolatot. Elmesélte neki, mire készül, ő pedig egy napra az író rendelkezésre bocsátott egy koporsót. Ezután Dániel egy olyan elszigetelt helyet kellett keresett két barátjával, ahol gond nélkül kivitelezhető az élve eltemetés. Végül egy erdőt néztek ki maguknak, ahol videóra rögzítették a történteket, ahogy az író is megörökítette élményeit a koporsóba zárás előtt, közben és után is.

„Bemásztam a koporsóba, amit kívülről rám zártak és egy órára magamra hagytak. Nem több kilométernyi távolságra mentek, de elég távol voltak tőlem, hogy érezzem, teljesen egyedül vagyok” – mesélte az az átéltekről Szántó Dániel, hozzátéve, hogy a koporsóban eltöltött egy óra nemcsak fizikális, hanem mentális megpróbáltatást is jelentett.

Nézd meg a bizarr kalandot videón:

Ahogy tudatosult bennem, hogy be vagyok zárva, megpróbáltam kinyomni a fedelet, ami persze nem sikerült. Minél jobban éreztem, hogy képtelen vagyok kimenni, annál jobban vágytam rá. Tudatosítanom kellett magamban, hogy felesleges erőlködnöm, hiába tudtam, hogy egy óra múlva ki fognak szabadítani, pánikszerű hangulat lett rajtam úrrá. Minden további részlet majd a könyvből kiderül.”

Fotó: Szántó Dániel

 

Bevonult a börtönbe Nem ez az első eset, hogy Dániel kísérletezésbe kezdett, hogy életszagúbbá tegye a könyvét. Második regénye, Az üldözött fő helyszíne egy börtön volt, ezért Dániel engedélyt kért a Kozma utcai fegyház börtönigazgatójától, hogy látogatást tehessen az intézményben, és megismerkedhessen az ottani viszonyokkal. Kérését nem utasították el, az író saját maga is átélhette, milyen érzés rácsok és rabok között lélegezni. Azért volt leginkább szüksége erre az élményre, hogy meg tudja írni egyik karaktere szökését a börtönből.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!