Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.18.

Elképesztő dolgot kapott le a magyar fotós, ilyet eddig sosem lehetett látni

Igen ritka dolgot sikerült lencsevégre kapnia a magyar fotósnak.

Egy igen ritka pillanatot sikerült lefotóznia Makovics Kornél fotóriporter és természetfotósnak.

Egy szürke gém fogott egy vakondot a közeli árpa földön, amit épp arattak. A vakond akkor még élt. A gém átvitte a zsákmányát a Holt-Dunára, és a fotós szeme láttára kezdte a vízbe fojtani a vakondot.

„Fél percre lent tartotta, aztán kihúzta és megnézte, él-e. Majd miután látta, hogy él, visszatette a víz alá... Nagyon érdekes látvány volt egy szürke gém csőrében egy menekülni próbáló, kapálózó vakond. És szerencsére meg is tudtam örökíteni ezt a pillanatot” – mondta el a Ripostnak Makovics Kornél.

Fotó: Makovics Kornél fotóriporter és természetfotós

„A sztoriban az az elképesztő, hogy jól mutatja, milyen tökéletesen működik ennél a fajnál is az ösztön és felismeri, hogy nem eheti meg élve, mert az a saját pusztulását okozná. Mivel a vakond simán kikaparta volna magát. De az ösztöne azt sugallta, hogy meg kell ölnie előtte. Hozzáteszem, ezek a madarak gond nélkül nyelnek le kilós halakat is. Tehát az egész tudatosan működöt nála. És nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy ezt végig nézhettem és megörökíthettem” – tette hozzá a fotós.

Fotó: Makovics Kornél fotóriporter és természetfotós

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Ezen a napon vesznek végső búcsút a hős szívbeteg lánytól

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban