Létrehozva: 2017.09.17.

Életveszélyes viharok: így élhetünk túl egy villámcsapást

A legtöbb halálos villámcsapás a szabad ég alatt történik, közvetlenül a vihar elõtt, vagy amikor már leszakadt az ég. A 40-50%-os halálozási arány miatt komolyan kell venni a veszélyt, vagyis be kell tartani néhány alapszabályt, amin az életünk múlhat.

Szerző Ripost

A hatalmas erejű villámok kétféleképpen okozhatnak halálos sérülést. Közvetlen villámcsapás esetén égési sérülés, a légzőizmok bénulása és szívmegállás következik be, de a villámokat kísérő töltésáramlás is életveszélyes. Utóbbi villámcsapáskor a föld felszínén terjed, és a szabadban tartózkodó ember két talpa között lépésfeszültséget hoz létre − vagyis az emberi test zárja rövidre az áram útját.

A legnagyobb veszélyben akkor vagy, ha sík, szabad terepen, hegytetőn, hegygerincen, vagy nagy vízfelületen tartózkodsz. Az elektromos kisülés ugyanis a lehető legrövidebb utat keresi a földeléshez, és az emberi test sokkal jobb vezető, mint a levegő, vagy a talaj.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapja azt javasolja, hogy villámlással közeledő vihar esetén azonnal húzódjunk be egy épületbe. Ha ezt nem tudjuk megtenni, a legbiztonságosabb, ha gépkocsiba ülünk, bezárjuk az ablakokat, és nem érünk fém alkatrészekhez - ugyanis a karosszéria levezeti a feszültséget. Továbbá ne tartózkodjunk nedves talajon, kimagasló helyeken, és a vízfelületeket azonnal hagyjuk el. A villámok 10%-a ugyanis még a vihar előtt lecsap, nem csak akkor kell vigyáznunk, amikor már elért minket a viharfelhő.

Közvetlenül a villámcsapás előtt sercegő hangról számoltak be a túlélők, és ózonszagot éreztek. Ilyenkor guggoljunk le, úgy, hogy a két sarkunk összeér. Ezzel a töltésfeszültség vagy a talpainkon, vagy a medencénken át, a lábainkon keresztül vezetődik le – vagyis elkerüli a szívet és a gerincet az áramütés. Célszerű egy szigetelőanyagot, például 10-30 centi vastag ruhát tenni a talpunk alá.

Ha valakit a közelünkben villámcsapás ért, és értünk hozzá, kezdjük meg az újraélesztést, ha légzésleállást és szívmegállást tapasztalunk. A villámsújtotta emberben nem marad feszültség, nem okoz áramütést, ha hozzáérünk. Ha látszólag nem szenvedett maradandó károsodást, akkor is mentőt kell hívni, mert a később esetlegesen fellépő életveszélyes szívritmuszavarok miatt megfigyelésre szorul.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban