Létrehozva: 2015.12.15.

Évekig a jojó csapdájában vergődött Jane, a szénhidrátfüggőség miatt

Az 31 éves Jane Dillon gyerekkora óta diétázik. Bár 5 évesen még átlagos kislánynak számított, 10 évesen már belevágott élete elsõ fogyókúrájába, mégis néhány évvel késõbb szekrényméretûre hízott. Elõbb depressziós lett, majd csontsovány: kegyetlenül meggyötörte szervezetét a cukor, mire kitört a csapdából.

Ekkor még nem tudhatta, hogy valami olyasmibe kezdett bele, ami aztán csúnyán megkeseríti az elkövetkezendő 20 évét.

Örökös küzdelme testsúlyával szinte létének meghatározó eleme lett. Ahogy meséli viccesen, már „kipróbált” minden ruhaméretet, hiszen teste állandó változásban van. Jane maga is úgy gondolja, hogy legjobb formáját akkor hozta, amikor ellen tudott állni a szénhidrátoknak.

Étrendjéből száműzte a cukrot, a lisztet, a süteményeket, a hizlaló tésztákat.

Fantasztikus eredményeket ért el: ebben a korszakában 8-as ruhaméretűre fogyott! Sajnos Jane tipikusan az az alkat, akinél hamar eljön az a pont, amikor már nem bírja tovább. Ilyenkor szigorú diétáját hirtelen megtörve csap át a mértéktelenségbe. Mindenkinek feltűnt kóros soványsága, édesanyja anorexiával vitte orvoshoz.


Már tinédzser korában is ingadoztak rajta a kilók: egyszer fent, egyszer lent!

De legrosszabb időszakában, 18 évesen annyira elengedte magát, hogy testsúlya alulról súrolta a 100 kilót, ekkor már 22-es méretű ruhát hordott.

 

Élete egyik nagy fordulópontja az volt, amikor elhatározta, hogy táncos lesz. Nem is akármilyen. Drasztikus fogyózásba kezdett, ami nagyon jól sikerült. Miután hónapokig szinte csak kávét és répát fogyasztott, 20 évesen elérte csúcsformáját. Igazi bombázó lett és egy éjszakai bárban kapott munkát, színpadi táncos lett.

Álma úgy tűnt, megvalósult. El volt ragadtatva új testétől, sőt kicsit el is bízta magát. Úgy érezte, hogy máris másként néznek rá emberek, máshogy bánnak vele. Viszont elkövette ismét azt az óriási hibát, hogy nem figyelt magára. Soha nem főzött, visszatért a gyorskajára, újra engedékeny lett magával szemben, ha szénhidrátról volt szó. Azzal nyugtatta magát, hogy munkája miatt rendszeresen és sokat mozog, ehhez pedig kalória kell, méghozzá jó sok. Innentől kezdve nem volt megállás. Jane ismét hízni kezdett. Az éjszakában eltöltött évek során gyakorlatilag rászokott az energiaitalokra, anyagcseréje felborult, a kilók pedig csak jöttek és jöttek.


25 éves korában ismét kezdhetett mindent elölről. Büszkesége eltűnt, és pillanatok alatt újabb kemény diétával sanyargatta magát. Viszont már érezte, hogy teste nem úgy reagál a fogyókúrára, mint régen. Egy év alatt ugyan sikerült még egy rövidre formába lendülnie, ám ez a periódus már nem tartott sokáig.

Súlyos felismerések következtek, szembesülnie kellett saját magával, az alkatával, az adottságaival. Rájött, hogy a természetet nem lehet megerőszakolni, és a szélsőséges diéta nem vezet sehová. Kiegyensúlyozott életvitel, normális táplálkozás és elegendő mozgás mellett tartani tudja normális testsúlyát. A fiatal lány elhatározta, hogy többé nem akar mindenkinek megfelelni, csak saját magának!

Az elmúlt 5 év alatt rájött, hogy évekig eszelős küzdelmet folytatott a kilókkal, és belátta azt is, hogy jobban jár, ha megpróbál az arany középúton járni.


A 31 éves lány jelenleg 12-es ruhaméretet hord és boldogan néz a jövőbe. Ha megkérdezik, hogy van, csak annyit válaszol: „Nagyon jól! Nem akarok többé hazudni magamnak! Rájöttem, hogy az élet nem a fogyókúra maga.

Mozogni kell, okosan étkezni és akkor nem lesz gond!

Végre tényleg önmagam lehetek!”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

DIÉTA

"64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

DIÉTA

3 kg mínusz egy hét alatt: csodát tesz a zellerdiéta

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!