Létrehozva: 2015.12.03.

A haláltól menekült meg a brit férfi! 125 kilót fogyott - Fotó

Csak pizzát evett és sok sört ivott az angol férfi, nem is csoda, hogy meghízott. Amikor súlya elérte a 250 kilót, orvosa azt mondta, öt éven belül biztosan meghal. A Balunak becézett férfi megijedt, és egyik napról a másikra változtatott! Így a biztos haláltól menekült meg.

A 36 éves brit férfi csaknem 250 kilót nyomott – ezt pedig főként gyorsételekből, sörből és pizzából álló étrendjének köszönhette. Keith Clements teste olyan terebélyessé vált, hogy barátai csak Balunak hívták. A gyorséttermekben és a házhoz szállító pizzásnál törzsvendégnek számított, és mindezt egy átlagos hétvégén közel 14 liter sörrel öblítette le.

 

Négy évvel ezelőtt azonban 2-es típusú cukorbetegséget állapított meg az orvosa, és azt is elmondta neki, hogy ha nem ad le a súlyából, öt éve sincs hátra. Nem sokkal ezután Keithnek gyomorgyűrűt ültettek be. Ettől már önmagában majdnem 60 kilót fogyott, de nem elégedett meg ennyivel. A barátai támogatásával diétázni kezdett, sőt, gyakori vendég lett egy közeli fitneszterem bokszedzésein. Így további közel hatvan kilótól szabadult meg.

Ma alig több, mint 117 kiló, vagyis eredeti súlyának több mint felét leadta. "Négy évvel ezelőtt naponta négyszer kellett magamnak inzulint beadnom" – meséli. "Az orvosom viszont alaposan rám ijesztett, amikor azt mondta, hogy ha nem fogyok le, öt évem sincs hátra. Aznap este sírva feküdtem le és elhatároztam, hogy változtatok az életemen."

A becenév megmaradt, Keith-t még mindig Balunak hívják a barátai, de ő nem haragszik ezért, hiszen ők a legnagyobb támogatói, akik folyton bátorítják. "Teljesen elhagytam az étrendemből a kenyeret, a sült krumplit, a rizst, a sört és az üdítő italokat - meséli a férfi. - Ma már csirkét és brokkolit és spenótot eszem, és hetente ötször edzem" – teszi hozzá, remélve, hogy a története más túlsúlyos embereket is fogyásra fog ösztönözni.

Forrás: express.co.uk

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

DIÉTA

"64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

DIÉTA

3 kg mínusz egy hét alatt: csodát tesz a zellerdiéta

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!