Létrehozva: 2015.11.27.

34 kilót fogyott és álommunkája lett az anyukának. Mutatjuk, hogyan csinálta!

A 44 éves amerikai Candy Fairchild-Krelnikov nem rohamfogyókúrával, vagy egyetlen nagy, mindent átalakító elhatározással adta le a felesleget. Õ a kis lépések és a fokozatos életmódváltás híve, de ez olyannyira jól sikerült, hogy a munkáját is ennek köszönheti.

Amikor Candy a húszas évei végén egy másik városba költözött, vigasztalásként fordult a kalóriadús élelmiszerek felé. Amikor azonban az ötéves kislánya is hatalmasnak rajzolta a családi képen, rájött, hogy lépnie kell. Ekkor 90 kiló volt.

1. lépés: találd meg, ami beválik!

Candy sokféle fogyókúrát kipróbált, de az igazi áttörést 2002-ben, - amikor már a saját, 90 kilós súlyrekordját ostromolta - a mozgás hozta meg számára. A helyi, 30 perces köredzéseket kínáló edzőterembe kezdett lejárni, mivel ezt könnyű volt beillesztenie a napi programjába. "Ráadásul a társaság is jó volt, tetszett, hogy segítenek egymásnak. Azonnal vettem egy bérletet" - meséli Candy.

2. lépés: mozogj többet!

Ahogy a mérleg nyelve végre megindult, Candy egyre lelkesebb lett. Vett egy lépésszámlálót, és arra törekedett, hogy minden nap legyalogoljon 10 000 lépést. Ha nem volt meg a penzum, inkább levitte a kutyákat még egy sétára.

3. lépés: kezdd kicsiben.

"Nem borítottam fel teljesen az étkezési szokásaimat" - meséli Candy - "hanem apró változtatásokat vezettem be. Ahelyett, hogy salátát kértem volna ebédre, megvettem a szokásos hamburgeremet, de sült krumpli helyett zöldségeket kértem hozzá."

Lassan átalakult az ízlése is, egyre jobban kívánta a friss ételeket, és egyre kevésbé a gyorskaját. A fogyás mérföldköveit felírta a naplójába, így ha volt is egy kis visszaesés, világosan látta, milyen nagy utat tett meg eddig.

4. lépés: légy kitartó!

"A reggelim egy kevés cukormentes gabonapehely volt mandulatejjel és egy fehérjeturmixszal. Mivel minden nap ugyanazt ettem reggelire, nem kellett azon gondolkodnom, hogyan is indítsam egészségesen a napot" - mondja Candy.

Amikor a lassú változtatások eredményeként 2006-ban elérte 56 kilós álomsúlyát, Candy megnyitotta kedvenc edzőterem-láncának legújabb termét. Saját bevallása szerint nagy boldogsággal tölti el, hogy ma már más nőknek segít lefogyni, és fittebbé, magabiztosabbá válni.

Candy titka: legyen segítséged!

Candy valóságos segítő hálózatot hozott létre az edzőtársnőiből. Amikor például valamelyikükre rátör az édességvágy, máris felhívják egymást, és már ott is a jó tanács, amelyik rögtön visszatereli őket a helyes vágányra.

Forrás: Woman's Day

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

DIÉTA

"64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

DIÉTA

3 kg mínusz egy hét alatt: csodát tesz a zellerdiéta

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!