Létrehozva: 2018.07.09.

Csúcsra jár a kultúra és a gasztroélmény Siófokon

Lassacskán az egész országot eléri az elmúlt évek gasztroforradalma, így a balatoni vendéglátóhelyek is jócskán megváltoztak az elmúlt évtizedben. A hekket és sült krumplit árusító egyenbüfék mellett egyre több az egyedi ízeket és minõségi alapanyagokat használó étterem. Már jócskán rácáfol a korábbi sztereotípiákra Siófok is, amely idén ünnepli várossá avatásának 50. évfordulóját, és a minden hétvégére kijutó izgalmas programok mellett legalább annyira izgalmas gasztroélményeket is kínál.

Érdekes színt hozott a nyárba a Siófok 50 programsorozat, mert nem csak a top magyar zenészek, például a szintén 50 éves Ákos egy nagykoncert erejéig, de még komplett színházak is a városba költöztek. Július 7-én indította nyári balatoni szezonját a Budapesti Játékszín a siófoki Színparton, mindjárt az egyik sikerdarabbal, a Primadonnákkal, amelyben Nagy Sándor, Szente Vajk és Lévay Viktória játszották a főbb szerepeket.

Ezekhez a programokhoz ad izgalmas körítést Siófok egyre izgalmasabb kulináris kínálata.

Minden túlzás nélkül Balit idézi például a siófoki szállodasor modern minimalista superior szállodája, a Mala Garden. Éttermük is ennek megfelelően izgalmas, akad bőven kulináris felfedezni való. A konyhában elsősorban a keleti hatás érvényesül, de a több mint ötven ételt felsoroló étlapon ott vannak a magyar konyha jellegzetességei és mediterrán stílusú ételek is.

Czövek Róbert üzletvezető szerint fontos, hogy

az autentikus thai-indonéz ízvilág mellett a hagyományos ízek kedvelői is megtalálják a kedvükre való ételeket,

természetesen a legmagasabb minőségű alapanyagokból. Így az indonéz sült rizs, a Nasi Goreng mellett jól megfér az étlapon a cigánypecsenye vagy az Angus hátszín. Ez utóbbihoz a húst évek óta egy balatonfenyvesi farmról szerzik be. Az alapanyagok jelentős része helyi termelőktől érkezik, de minden esetben a minőség a legfontosabb szempont. Így például az étlap egyik sztárja, a maldív tonhal hetente frissen érkezik egyenesen a párizsi piacról.

Nyáron a szállodához tartozó cukrászda, a Mandara Café is bisztróvá alakul, itt egy szűkített étlappal dolgoznak. Főként könnyedebb ételeket, tésztát, salátát és frissensülteket szolgálnak fel.

Néhány kilométerre Siófoktól, a töreki erdő szélén áll a Majoros család étterme az Egy Csipet Nádas. A korábban borozóként működő helyet öt éve vette át Majoros Attila, aki már gyerekkorában is itt töltötte a nyarakat. A legújabb trendeket figyelembe véve alakította ki az étterem arculatát, amely egyre inkább lépked a manufaktúra irányába. Büszkén meséli, hogy egyre több alapanyag terem meg a kertben, a májpástétomhoz kínált birslekvárt anyukája csinálja, az ételeket saját termesztésű fűszerekkel ízesítik, és az italkínálatban a hagyományos üdítők helyett olyan szörpök szerepelnek, amelyeket Attila felesége készít.

Az Egy Csipet Nádassal nem az a céljuk, hogy egyedi ízeket hozzanak létre, hanem hogy egy olyan éttermet csináljanak, ahová akár ők is szívesen elmennének a családdal.

A kicsi, de friss és változatos étlap minden hétvégén kiegészül egy tematikus kínálattal, legyen szó faszénen sütött húsokról, street foodról, vegetáriánus ételekről, vagy halakról.

Aki a Siófoki koncertek, vagy szabadtéri színházi előadások előtt hagyományos magyaros ízekre vágyik, annál a János Vendéglő ételei lesznek a befutók. Az 1997 óta működő kockásterítős vendéglátóhelyet két éve újították fel. Sokan a “János tatárját” igazi különlegességnek tartják, friss, ízes és nagy adag. Itt a borjú paprikást kapros galuskával szolgálják fel, a halászlevet pedig balatoni pontyból készítik. Az összes étel elkészítésénél törekednek arra, hogy az alapanyagokat helyi termelőktől szerezzék be. Egész évben működik az étterem, a fogadtatás barátságos, az adagok hatalmasak és a kiszolgálás még akkor is gyors, ha éppen tele van az étterem. Kovács János, az étterem tulajdonosa nem akármilyen elismerésben részesült, ő vehette át 2018-ban a Pro Turismo díjat Siófok polgármesterétől.

Hiába a trendek, a street food, a Balaton-parti fine dining,

Siófok és környéke nem maradhat igazi jó lángos nélkül.

Aki a legjobbat akarja, annak Széplakra érdemes mennie, itt találni az ország egyik legjobb lángosozóját. A Széplaki lángos büfé 34 éve működik, és 2013-ban megkapta a Balaton legjobb lángosozója címet. A büfét Csaba Károlyné és lánya, Henriett üzemelteti. Az édesanya 34 évvel ezelőtt egy budapesti piacon ette azt a lángost, aminek a receptjét megszerezte és azóta is használja. Az üzletet ma már lánya vezeti, aki szerint a titkos recept mellett a megfelelő liszt és a megfelelő zsiradék is fontos a tökéletes lángoshoz. A hagyományos - sajtos, tejfölös, fokhagymás- mellett folyamatosan kísérleteznek új ízekkel. Nagy kedvenc a strandolók körében a kapros juhtúrós, valamint a görögös lángos. Húsimádóknak pedig ott a chilibabos és a csülkös verzió. Ez utóbbi hatvan hetven dekás étel, Henriett szerint, aki ezt megeszi az egy ideig biztosan nem éhezik meg. 

Csak a nyári szezonban vannak nyitva, ilyenkor azonban napi két-háromszáz lángos is megsül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!