Létrehozva: 2021.05.22.

Kirobbanó májusi ízkavalkád: Így készül a citromos csalánleves

Hihetetlen bőséggel kínálja májusban a természet az egészséges finomságokat, ezek egyike a csalán. Sokan idegenkednek tőle, pedig érdemes kipróbálni, a citromos csalánleves például isteni!

A régi időkben az emberek sokkal jobban együtt éltek a természettel, így nagyanyáink több növényt és termést hasznosítottak erdőről, mezőről. A tavasz nagy slágere pedig a friss, zsenge csalán volt, amivel mostanság egyre többen próbálkoznak újra. Jól is teszi, aki belevág, hiszen akármilyen furcsán hangzik, a csalán az egyik legegészségesebb tavaszi zöldféle! Nagy kedvenc, mint csalánfőzelék, de a citromos csalánleves legalább ilyen finom!

Szerencsére a főzési előkészületek során teljesen elveszíti csípős tulajdonságát – a levélfelületeken található szőrök már egy intenzív mosással ártalmatlanná tehetők. Ha ez megvan, már csak le kell csipkedni a leveleket a csalán száráról, a továbbiakban pedig spenóthoz hasonlatosan lehet feldolgozni. Szedés közben gyenge pitypangleveleket is gyűjthetünk a csalánhoz, hiszen ilyenkor azok is zsengék, finomak és tele vannak vitaminnal.

CSALÁNLEVES

Hozzávalók

  • 1 db édesburgonya vagy 1/2 kg krumpli
  • 1 fej hagyma
  • 5 gerezd fokhagyma
  • friss zöldfűszerek a kertből (lestyán, snidling majoránna... ami van)
  • nagy adag csalánlevél (kb. 1/2 kg)
  • 2 dl tejszín vagy növényi tejszín
  • olaj
  • só, bors
  • 1 citrom
  • Így készül:

    A csalánleveshez készítsük elő a csalánleveleket: legjobb egy zacskóban vizet engedni rá, a zacskó nyakát összeszorítva alaposan összerázni. A kezelés után már nem csípnek a levelek. A krumplit hámozzuk meg, kockázzuk fel. A hagymát pirítsuk le az olajon, tegyük hozzá a felkockázott krumplit és az apróra vágott vagy zúzott fokhagymát. Öntsük fel vízzel, tegyük hozzá a fűszereket és főzzük addig, amíg a krumpli megpuhul.

    Rotyog a fazékban a csalánleves: gyönyörű színek, fantasztikus illatok (Fotó: Ripost)

    Adjuk a levesalaphoz a csalánt és újraforrástól számítva 3 percig hagyjuk rotyogni – ennyi idő alatt megzuhannak a csalánlevelek. Ha már úgy érezzük, hogy jó, turmixoljuk össze a levest, majd engedjük fel a választott tejszínnel.

    Ellenőrizzük az ízeket, ha kell, pótoljuk a sót. Végül facsarjuk bele a citromot a csalánlevesbe – az enyhe savanykás vonulat remekül passzol a friss zöld alapízhez, az eredmény pedig egy csodás és egészséges tavaszi krémleves. Jó étvágyat hozzá!

     

    EZÉRT EGYÜNK CSALÁNT

    A csalán A- és C-vitaminban, vasban, kalciumban, káliumban és mangánban gazdag, emellett pedig a proteintartalma is meglepően magas. A zsenge csalánt hasonlóképpen készíthetjük el, mint a spenótot, az íze is erre emlékeztet. Csinálhatunk belőle főzeléket, levest, pesztót, tésztaételeket vagy kukoricakását is ízesíthetünk vele. Európa bizonyos régióiban népszerűek a csalánnal ízesített sajtok is. Enyhíti a reumás fájdalmakat A csalánt régóta használják a különböző ízületi problémák, mozgásszervi betegségek, reumás panaszok enyhítésére. Nemcsak ételként fogyasztva, de tea formájában is hatásos, ugyanis gyulladáscsökkentő vegyületeket tartalmaz, a mikrotápanyagai (pl. a kalcium vagy a magnézium, a C- és K-vitamin) pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy a csontjaink és az ízületeink erősek, rugalmasak és ellenállóak maradjanak. Jót tesz a húgyutaknak, a prosztatának Csalántartalmú étrend-kiegészítőket a férfiaknak nagyon érdemes szedni, különösen az idősebbeknek, elsősorban azért, mert igen jó hatással van a prosztatára: enyhíti a prosztatamegnagyobbodással összefüggő kellemetlen tüneteket, természetes vízhajtó hatásának köszönhetően pedig segít eltávolítani a szervezetből a gyulladást okozó mikrobákat, méreganyagokat. Nők számára a felfázásos betegségek kezelésben van nagy jelentősége a csalánnak, a húgyúti fertőzésekkel összefüggő tünetek enyhítésére naponta 2-3 csésze csalántea javallott.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Csak a szokásos: Magyar Péter hazudik

    origo.hu

    G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

    borsonline.hu

    Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

    vg.hu

    Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

    metropol.hu

    Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

    magyarnemzet.hu

    Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

    origo.hu

    Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

    mindmegette.hu

    9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

    origo.hu

    Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    ÉLETMÓDI

    Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

    ÉLETMÓDI

    Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

    ÉLETMÓDI

    Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

    ÉLETMÓDI

    360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

    ÉLETMÓDI

    Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

    ÉLETMÓDI

    Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

    ÉLETMÓDI

    Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

    ÉLETMÓDI

    A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban