Létrehozva: 2019.12.03.

A temető kertészei meglopták egy háborús veterán sírját

A gyászoló özvegyet sokkolta, amikor megtudta, hogy kik viszik el a férje sírjáról az emléktárgyakat.

Szerző Gaál József

A Londoban élő Sue Stott férje, David idén nyáron hunyt el gyógyíthatatlan autoimmun betegségben. Az Egyesült Királyság hadseregének egykori katonáját a Kelet Londoni Temetőben helyezték végső nyugalomra, ahol a sírját több személyes tárggyal is feldíszítette a gyászoló özvegy. Sue a sírra helyezte férje egykori katonai bakancsát, pár játékkatonát és olyan kis kiszerelésű tömény szeszeket, amiket megboldogult férje imádott – többek között Jack Daniel’s whiskey-t és Gordon’s gint. A személyes tárgyaknak, illetve az alkoholos italoknak aztán hamar lába kelt, ezért Sue kénytelen volt újakkal helyettesíteni azokat, amikor kilátogatott a temetőbe.

„Az első eltűnések után azt mondták a temető őrei, hogy gyerekek, a madarak, vagy a szél vihette el a tárgyakat. Egyik forgatókönyv sem volt életszerű, ezért egy aprócska titokkamerát rejtettem egy közeli fára, hogy meglessem, ki lopja meg a férjem sírját. Már az első nap felvételeiből pontosan látszott, hogy mi történik. Szó szerint gyomron vágott, amit láttam”

- mesélte a The Sun brit bulvárlap internetes kiadásának Sue. A megtört nő a lapnak azt mondta, hogy a felvételeken tisztán látszott, hogy a temető kertészei viszik el az emléktárgyakat. A munkások úgy tettek, mintha gondoznák a sírt, de közben minden értékes holmit zsebre vágtak, amit csak találnak.

Sue a videót eljuttatta a temető üzemeltetőihez is, akik azonnal hatállyal kirúgták felvételeken látható tolvaj alkalmazottakat.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

CSALÁDOK

Sok szülő elrontja, így tilos és veszélyes altatni a babákat!

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!