Létrehozva: 2021.06.12.

Rémálom volt a szex, mindent elmesélt a drámájáról a fiatal nő

Világszerte nők millióit kínozza az endometriózis nevű alattomos és fájdalmas betegség, mégsem beszélünk róla eleget. Pedig van kiút a pokolból!

A 39 éves, Angliában élő Laura életét hosszú éveken át keserítette meg az endometriózis, melynek tünetei miatt fájdalmas volt számára a szex, de még a vizelés és a székelés is. Emellett gyakran összeset a fájdalomtól a menstruációja kezdetén pedig a lakását sem volt képes elhagyni. Eközben folyamatos migrén kínozta éjszakánként pedig verejtékben úszva ébredt.

Laura tavaly év végén átesett egy műtéti beavatkozáson, ami gyökeresen változtatta meg pokollá vált életét. Ezért döntött úgy, hogy a nyilvánosság elé áll és felhívja a sorstársai figyelmét arra, hogy van kiút a rémálomból.

Fotó: Mirror/Laura

Endometriózisról akkor beszélhetünk, ha a méhet bélelő szövettípus, vagyis az endometrium a méhen kívül, a leggyakoribb esetben a petefészkekben, illetve a kismedencét bélelő szövetekben, esetleg a méhfalban ágyazódik be, sőt: az is előfordulhat, hogy a kismedencét is elhagyja – ízületekben, csontokban, a tüdőben, és az agyban egyaránt leltek már fel endometriózist.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!