Létrehozva: 2017.10.13.

Beszállás! M2 Télapó Expressz indul a Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba!

Már szinte hagyomány: közelegnek az ünnepek, és ez egyet jelent azzal, hogy az M2 Télapó Expressz idén is kigördül a Nyugati pályaudvarról december elsõ hétvégéjén, hogy elvigye a gyerekeket és családjukat a Vasúttörténeti Parkba.

A résztvevők idén december 1-én, 2-án és 3-án gőzmozdonnyal húzott ünnepi vonaton utazhatnak manócskák kíséretében, hogy ott egy felejthetetlen mikulás és adventi programon vegyenek részt, ahol találkozhatnak Süsü sárkánnyal, a Tévé Macival, és a népszerű Hetedhét Kaland műsorvezetőivel: Ádámmal és Napsugárral is!

Mindhárom napon kétszer, délelőtt és délután is csodás programok várják a gyerkőcöket: az Orient Csarnok színpadán fellép az Eszter-lánc Mesezenekar, ezután megérkezik a várva várt Télapó is! Feldíszített gőzmozdonyán érkezik a csarnokba, hogy minden gyermeknek egy-egy mikuláscsomaggal kedveskedjen. A csomagkiosztás után lehetőség lesz fotót is készíteni a Télapóval és a manóival.

A legkisebbeket számos adventi meglepetés várja, többek között olyan izgalmas programok, mint a Maci-Pecó, vagyis a Tévé Maci szobája, az igazán bátrak pedig kipróbálhatják magukat műsorvezetői szerepben is a Hetedhéd Gyerekhíradóban. A szervezők számos kreatív, kézműves programmal, angyalka készítéssel és különleges homokkép festéssel várnak mindenkit.

December első hétvégéjén a Vasúttörténeti park Orient-csarnokának minden zuga csupa vidámság és kacagás lesz, ahol arcfestés, kalandos játékok és megannyi kóstolásra váró finomság közül lehet majd választani.

Jegyek már elővételben online megválthatóak a http://www.vasuttortenetipark.hu/ex/M2TelapoExpressz oldalon!

 

 

A RENDEZVÉNY TÁMOGATÓJA AZ M2 – A BIZTONSÁGOS GYEREKCSATORNA.

NINCS REKLÁM, CSAK BIZTONSÁGOS, SZÓRAKOZTATÓ GYEREKMÛSOROK.

M2 - A BARÁTOD!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban