Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.19.

Beach Sports Festival a Lupán

Több mint 40 sportág 2500 versenyzõjének részvételével rendezik a nyár legnagyobb sport fesztiválját, a Beach Sports Festivalt. Június 20-23. között a Lupa Beachen rendezik a strandsportágak országos, regionális bajnokságait, valamint a hagyományosan zárt terekhez kötött sportok ez alkalomra kiírt versenyeit. Ugyanakkor a hagyományos versenysportok mellett bemutatkoznak a jövõ sportjai is.

Szerző RIPOST

„A Beach Sports Festivalon a versenyzők mellett a strandolókat, kísérőket szintén aktív sportolásra invitáljuk. Jelentős szerepet kapnak a hagyományosan teremsportok, mint például a harcművészetek és küzdősportok, szellemi sportok, melyek esetében a sportolók és szurkolóik, családtagjaik örülhetnek, hogy most szabadban, strandkörnyezetben is versenyezhetnek.

Tekintettel az egyedi szépségű természeti környezetre, a fenntartható fejlődés és a környezet védelme hangsúlyozott része a fesztiválnak” –

mondta Bóné Zoltán, a Beach Sports Festival versenyigazgatója.

A programsorozat keretében bemutatkoznak a jövő sportjai is. Ezen a hétvégén rendezik az e-sport triatlon országos bajnokság döntőjét.  Több mint 100 magyarországi és határon túli középiskola e-sport csapataiból jutott a nyolc legjobb a döntőbe. Sikeres nemzetközi példák bemutatásával, „E-Sport és Sport fejlesztés" címmel konferenciát tartanak iskolák, sportklubok, oktatók, pedagógusok, edzők, érdeklődő szülők részére. A programot a Kolumbiai Nagykövetség által támogatott salsaest, olimpiai, világbajnok kajak-kenusaink a jégkorong „aranycsapattal” és a női válogatottal megmérkőző sárkányhajó versenye, továbbá megfelelő időjárás esetén különleges légibemutatók színesítik.

A Beach Sports Festivalon részt vesznek olyan sportágak is, melyek a szeptember 13-15. között Budapesten rendezett World Urban GamesVárosi Sportok Világjátékán is szerepelnek. Ilyen például a parkour (akrobatikus elemekkel bővített városi akadályfutás), vagy a csapatjátékként szereplő frizbi.

Gerendai Károly, a Lupa megálmodója elmondta:

”A strand mellett már a kezdetektől egy sportcentrumként képzeltem el a Lupát, ahol az amatőröktől a profikig mindenki aktívan pihenhet. Nagyon örülök, hogy most ennek az új, műfajteremtő eseménynek a kapcsán koncentráltan tudjuk megmutatni, hogy mennyi mindenre van lehetőség nálunk.”

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban