Létrehozva: 2019.05.23.

Állati Jó Gyermeknappal készül Siófok

Siófokon nemcsak május utolsó vasárnapján, hanem egész hétvégén gyereknap lesz. Idén különleges állatos programokkal várja a kicsiket és a nagyobbakat a város május 25-én és 26-án. Lesz kutyabemutató, agility pálya, állatos játszóház, ismeretterjesztõ mûsorok, sõt még egzotikus állatokkal is lehet majd találkozni. Emellett, május 26-án az Ezer Lámpás Éjszakája országos programsorozatához is kapcsolódik a város.

Szerző Szenes Péter

 A Kálmán Imre Kulturális Központ minden évben törekszik arra, hogy valamilyen tematika köré építse a gyereknapot. Idén az állatokra esett a választás, hiszen ezzel a témával minden korosztályt meg lehet szólítani

– mondta Gyulainé Isó Edina, az idei Állati Jó Gyermeknapról. Az is fontos szempont volt, hogy így a Siófoki Állatvédő Alapítvány munkájára is fel tudják hívni a figyelmet. Az alapítvány többek közt kutyasimogatóval készül a gyereknapra.


A programok mindkét nap reggeltől estig zajlanak. Szombaton és vasárnap egész nap lesz tanyás játszóház a Levendula Játszóház és Alkotóműhely jóvoltából, ahol – játékos formában – a tanyasi élettel és a ház körül tartott állatokkal ismerkedhetnek meg a gyerekek. Szintén egész nap nyitva áll Szarka Piroska vadgazda mérnök ismeretterjesztő játszóháza is, ahol a hazai vadon élő állatokról tudhatnak meg többet a gyerekek. Az ismert vadállatbefogó, Both Zoltán szombati interaktív előadásán pedig egzotikus állatokat is meg lehet majd csodálni.

Természetesen gyerekkoncertek és más gyerekműsorok is szerepelnek a hétvégi programok között, de érdekes állatos bemutatókat is tartanak majd a Fő téren. Szombaton a Siófoki Kutyaiskola és Sport Egyesület, vasárnap pedig a Gyermekekkel a Kutyákért – Kutyákkal a Gyermekekért Alapítvány terápiás kutyabemutatóját lehet megnézni. Ez utóbbihoz egy akadálypálya is készül, amelyen később a gyerekek is végigmehetnek a saját kedvencükkel.


Mára hagyománynak tekinthető, hogy a városi gyereknapon a siófoki Beszédes József Általános Iskola Speciális Tagozatát lehet támogatni. Szintén a jótékonyság jegyében a felnőtteknek véradásra is lesz lehetőségük május 25-én napközben a Kálmán Imre Kulturális Központ előcsarnokában.


Évek óta elmaradhatatlan része a siófoki gyereknapnak az Ezer Lámpás Éjszakája. A város idén is csatlakozott a kezdeményezéshez, amely a csellengő gyerekekre akarja felhívni a figyelmet. Vasárnap este ennek keretében ingyenes koncertet ad a Zaporozsec, Hevesi Tamás és Zenekara, illetve a New Level Empire, majd 21 óra 30 perckor világító lufikat engednek magasba a Fő téren.


Szintén a gyerekeltűnések megelőzésének fontosságára hívja fel a figyelmet a Nők Együtt Egyesület gyereknapot megelőző, május 23-i rendezvénye, amelyet idén harmadjára tartanak meg. A polgármesteri hivatalban megrendezett programon fellép az Egerszegi Akusztik, emellett interaktív előadás és beszélgetés is lesz a csellengés veszélyeiről, hiszen évente mintegy 250 ezer gyermekeltűnést jelentenek be az EU-ban. Orbán Katalin, a Nők Együtt Egyesület vezetője elmondta, büszkék rá, hogy Siófokon ők foglalkoztak először ezzel az egész társadalmat érintő problémával, és a gyerekeltűnésekhez kapcsolódó programjukkal minél több iskolába, illetve más intézménybe szeretnének eljutni. Ennek kapcsán az egyesület egy kisfilmet is készített, amelyet május 23-án mutatnak majd be. A rendezvény után közös, figyelemfelkeltő siófoki sétára hívják a több száz résztvevő iskolást és az érdeklődő felnőtteket.


A Facebook-esemény itt található, további információ pedig  www.hellosiofok.hu oldalon érhető el. 

Szerző Szenes Péter

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izraeli rakéta csapást mért Iránra

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban