Létrehozva: 2019.12.10.

A vártnál gyorsabb ütemben olvad a jég Grönlandon

Washington, 2019. december 10., kedd (MTI) – Az 1990-es évekhez képest hétszer gyorsabban olvad a jég Grönlandon, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) „legborúlátóbb” klímaforgatókönyvét követve – derült ki a grönlandi jégveszteségről készült eddigi legátfogóbb tanulmányból, amelyet ötven nemzetközi szervezet 96 sarkkutatója állított össze.

A kutatók 26 különálló tanulmányt elemezve vizsgálták a grönlandi jégtakaró tömegének változását az 1992 és 2018 közötti időszakban, 11 különböző műholdas misszió adatait – egyebek között a jégtakaró térfogatára, súlyára és mozgására vonatkozó méréséket – felhasználva.

A Nature című folyóiratban publikált eredmények szerint Grönland 3,8 ezer milliárd tonna jeget veszített 1992 óta, 10,6 milliméterrel megemelve a globális tengerszintet. A jégolvadás üteme az évi 33 milliárd tonnáról 254 milliárd tonnára emelkedett az 1990-es évektől az elmúlt évtizedig, ami hétszeres növekedést jelent harminc év alatt – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A Leedsi Egyetem professzora, Andrew Shepherd és az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) bolygókutató intézetének (Jet Propulsion Laboratory) munkatársa, Erik Ivins által vezetett tanulmány az Európai Űrügynökség (ESA) támogatásával készült.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) 2013-as előrejelzése 60 centiméterben jelöli meg a globális tengerszint-emelkedést 2100-ig, ami azt jelentené, hogy éves szinten 360 millió ember lenne kitéve a part menti áradásoknak.

A mostani mutatók szerint azonban a grönlandi jégtakaró a vártnál jóval gyorsabban olvad, vagyis inkább az IPCC „legdrasztikusabb” forgatókönyvét követi, ami még plusz hét centiméternyi emelkedést jelentene.

„A globális tengerszint minden egy centiméternyi emelkedésével világszerte újabb hatmillió ember válik fenyegetetté a part menti áradásokkal szemben” – mondta Shepherd. Hozzátette: „a jelenlegi tendenciát nézve, a grönlandi jégolvadás miatt évente 100 millióan lesznek kitéve az áradásoknak a század végére, vagyis a globális tengerszint teljes emelkedését nézve összesen 400 millióan”.

A kutatók regionális klímamodelleket alkalmazva mutatták ki, hogy a jégolvadás feléért a levegő hőmérsékletének emelkedése okozta felszíni olvadás a felelős, míg a másik feléért a melegedő óceánvíz miatt intenzívebbé vált gleccsermozgás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!