Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.04.

„A nénik nyitott ablaknál aludtak, mert olyan szépen énekeltünk” – többek közt a Bohemian Betyars, Ferenczi György és Oláh József jegyzi az UbikTúra első indulóját

Az UbikTúra egy egészen különleges kis buborékvilág – egy zempléni aprócska, alig 200 fős zsákfaluban, Pusztafalun gyűlnek össze a táborozni vágyók, ahol műhelymunkák, közös alkotási folyamatok veszik kezdetüket, tavaly például olyan neves zenészek részvételével, mint Ferenczi György, Oláh József (Parno Graszt) és a Bohemian Betyars. Így született meg egyedülálló módon az UbikTúra himnusza is, amiben így több, mint 15 zenész vett részt.

Az UbikTúra a szintén különleges UbikEklektik univerzum része, ahogy a szervezők mondják, egy csúszkáló valóságokon átívelő együttállás, ahol a különböző törzsek keresik az alkotás közös pontjait. Az UbikTúra, ahogy neve is sugallja, a művészeti ágazatokon túl nagy hangsúlyt fektet a környezetünkben rejlő csodák felfedezésére is, az anyatermészetben rejlő végtelen inspiráció meglelésére. A tábor a vidéki és a budapesti kultúra érdekes találkozási pontja, egy valóban falusi hangulatú, a helyi lakosságnak is befogadható keresztmetszet. Palágyi Máté, a Bohemian Betyars egyik frontembere és az UbikTúra szervezője erről így mesél:

„Két éve az első megkeresésünk éppen a falu polgármesterétől jött, aki azt ajánlotta, hogy ha felépítünk egy kilátót a főtéren, akkor ő támogatja a hétvégi táncházat. Több se kellett nekünk, azóta a falu büszkesége az „Iránytű” elnevezésű pihenő a főtéren, később pedig már közös vonatúttal és kirándulásokkal fűszereztük a receptet. Második alkalommal már vártak minket, nem sok minden történik egy ilyen zsákfaluban, és örülnek a helyiek, hogy népzenét hallhatnak. Idén az utolsó estén, már együtt énekeltünk, táncoltunk a helyi nénikkel és másnap mondták, hogy éjszaka nyitott ablaknál aludtak, mert olyan szépen énekeltünk. Az első perctől fogva törekedtünk a jó kapcsolat kialakítására a faluval, ezért minden évben tartottunk egy komolyabb hangvételű templomi koncertet, illetve az esti táncházat mindig ingyenesre hirdettük.”

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A tábor sokszínű programjában kiemelt szerepe van tehát a főképp akusztikus zenének – a Máté Péter-díjas és Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Ferenczi György, illetve a Parno Graszt vezetője, Oláh József workshopján született meg a Stilórobbanás című dal, aminek varázsát az adja, hogy a dalszöveghez a tábor minden lakója hozzátett. A három nap alatt több mint 50 versszakot írtak közösen, ebből került kiválasztásra végül 4. Az első sor mindig egy helyi népdal volt, majd aki hozzáírt egy sort, balra adta tovább a papírt, hogy a következő folytassa.

Processed with VSCO with dog3 preset

„A zenei része sokkal szabadabb volt, a megadott dalszöveg alapján első nap Ferenczi Gyuri kezdte el összerakni a dalt. Itt bárki zenélhetett, énekelhetett velünk, a csordaszellem uralkodott. Második nap Oláh Józsi tette hozzá a többszólamú refrént a Terne Cserhaja, Biri zenekarral. Természetesen mindegyik alkalom egy szabad, kaotikus, másnapos zenélés volt, de így visszagondolva nagyon jól sikerültek és a stúdióra már egy összeszokott csapat jött el.”

Processed with VSCO with dog3 preset

A Stilórobbanás mögött tehát egy igazi kollektíva áll, akiket a zene szeretete köt össze – olyannyira, hogy a végső stúdiózásra is mindenkit meghívtak, a felvétel végére pedig egy óriási fesztivál after alakult ki az Origo stúdióban. A felvételen 15-en vettek részt, így hallható rajta hegedű, gitár, basszusgitár, cajon, tambura, tabla, ütőgardon, szájharmonika, tangóharmonika, kanna és milliónyi ének.

Processed with VSCO with dog3 preset

Az ehhez készült klipet pedig a táborozók telefonos videóiból vágták össze, a végeredmény tehát egy mesébe illő, őszinte, sallang nélküli örömzenélés, amit a tervek szerint 2021. július 30. és augusztus 3. között megismételnek majd a kétszeres Kossuth-díjas Kaláka egyik alapítója, Gryllus Dániel iránymutatásával.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban