Létrehozva: 2019.12.05.

A menstruáló nőknek kitűzőt kell viselniük munka közben ennél a cégnél

A vállalat döntése széles körű felháborodást váltott ki. Azt ígérik, felülvizsgálják az érthetően sokat támadott döntést.

A Daimaru nevű japán áruházlánc egyik oszakai kiszolgálóegységében október végén bevezettek egy házszabályt, ami arra kötelezi a női alkalmazottakat, hogy egy aprócska kitűzőt viseljenek a mellkasukon, amikor menstruálnak – számol be az esetről a New York Post internetes kiadása.

(Twitter)

A nagyjából 500 alkalmazottat foglalkoztató kiskereskedelmi üzletben nem aratott osztatlan sikert a körülbelül egy hónapja bevezetett szabály. A bolt női munkatársai közül többen is névtelenül azt nyilatkozták a helyi sajtónak, hogy az aprócska kitűző megalázó és nem látják semmi értelmét. Egyesek ráadásul arról számoltak be, hogy verbális zaklatás áldozatai lettek, mert mindenki tudta róluk, hogy épp menstruálnak.

A furcsa házszabály körül kialakult botrány miatt az üzletlánc vezetése megígérte, hogy felülvizsgálják a döntést. A Diamaru szóvivője a következőket mondta a kitűzőkkel kapcsolatba:

„Mindenekelőtt szeretnénk leszögezni, hogy a kitűzőkkel nem az volt a célunk, hogy privát vagy szenzitívnek minősülő információkat hozzunk nyilvánosságra a vásárlók előtt. Azt szerettük volna elérni, hogy javítsunk a dolgozóink munkakörülményein. Az elképzelés az volt, hogy a kollégák és vásárlók is figyelmesebbek és megértőbbek lesznek a menstruáló nőkkel szemben, ha tudják, hogy megvan a havi ciklusuk. Fontos megjegyezni, hogy a kitűző viselése önkéntes alapon működött, ezért többen megtagadták a viselését. Persze, akadtak, akik már elsőre is megértették a szándékot, és támogatták a kezdeményezést, igaz, ők voltak kevesebben. Emiatt a cég vezetésével átgondoljuk a kitűzős kezdeményezést.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!