ÉLETMÓDI

A kutatások rámutattak: ekkor kell edzeni, ha fogyni akarsz

Nem lehet többé kifogás, hogy a munka miatt nem érünk rá.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Gyakran annyira elfoglaltak vagyunk, hogy nem tudjuk megtalálni az edzés és a testmozgás megfelelő időpontját. A legújabb kutatások megerősítették, hogy a reggeli órák jelenthetnek gyors és hatékony megoldást erre a problémára, még mielőtt újra beszállnánk a mókuskerékbe és magukkal vinnének minket a napi események.

Ez azonban azt is jelenti, hogy reggelente egy kicsit korábbra kell állítanunk az ébresztőórát, ami eleinte biztosan okoz némi nehézséget. A kutatók szerint érdemes az edzéseket éhgyomorra végezni, ahogy a hivatásos sportolók is gyakran teszik.

Persze lehet ezt egy kis „csalással„ is végrehajtani: egyre többen sétálnak, futnak vagy kerékpárral érkeznek a munkahelyükre, majd már felvéve a műszakot, munka közben reggeliznek.

A most végzett tanulmány során Javier Gonzalez kutatótársaival az angliai Bath Egyetemen két kísérletet végeztek túlsúlyos vagy elhízott férfiakkal. Az első vizsgálatban Gonzalez és munkatársai a résztvevőket egy kerékpáros edzésre kérték még reggeli előtt, majd egy másik napon ugyanazt a gyakorlatot végezték egy könnyű reggeli után. A második kísérletbe bevont harminc önkéntes férfi hat teljes héten át folyamatosan végzett reggeli edzéseket; egyik részük még a reggeli étkezés előtt, a másik azután.

A kutatók úgy találták, hogy a reggeli étkezés előtt testmozgást végzők kétszer annyival több zsírt égettek el, mint a többiek. A reggeli utáni edzést választók pedig nagyobb valószínűséggel égettek el a szénhidrátokat, mint a zsírt.

A tanulmány szerint a reggeli előtt végzett testmozgás segít enyhíteni az inzulinérzékenységet is – írta az Origo.

címkék: