Létrehozva: 2017.03.06.

A Konyhakiállításon mutatkozott be a legújabb elektromos hajtású autó

Elektromos hajtású autózás és a Konyhakiállítás elsõre talán két egymástól távol álló dolognak tûnhet, de nem akkor, ha a Kenwood is szerepel a történetben.

Az angol konyhai eszközöket gyártó cég idén rendhagyó módon demonstrálta Titanium XL készülékének erejét, és egy 700 kilogrammos Mini autót húztak el kizárólag a konyhai robotgép motorjával.

A Kenwood Titanium XL 1700 Wattos motorteljesítménye közel 3 lóerőnek felel meg, azaz 30 ember folyamatos erőkifejtéséhez közelít, így nem csoda, hogy akár egy városi kisautóval is megbirkózik. Bár a mindennapos használat során erre talán sosem lesz majd szükség, ez a kivételesen nagy teljesítmény igen jó szolgálatot tesz jégdarálásnál, a csonthéjasok aprításánál, vagy egy tökéletesen felvert tojásfehérje vagy tejszínhab elkészítésénél is.

A Konyhakiállítás két napja alatt több százan ámultak az attrakción, sőt, aki szerette volna, utasként is megtapasztalhatta a Titanium XL erejét, hiszen a Mini autóban alkalmanként 3-4 ember is ülhetett, így a budapesti bemutató még az angol eredetinél is magasabbra tette a mércét.

Az eseményen részt vett Szinetár Dóra színésznő is, aki elmondta:

"Habár otthonosan mozgok a konyhában, de ehhez hasonlót még nem láttam. Velem is előfordult már, hogy egy különleges alkalomra készített sütimen a tojás nem verődött fel teljesen, így az egész desszertet sutba vághattam, de végül is ha ez a gép elhúz egy autót, akkor biztosan elbánik bármivel, amit a konyhában találok és beledobok. Ez nagyon megnyugtat, hiszen senki sem szeret csalódást okozni a főztjével. Sőt, mivel ez háztartási robotgép, így lehet, hogy más területeken is kipróbálom, hátha még a fűnyírásban is segít! "

A Kenwood hivatalos séfje, Bernáth József pedig a Titanium XL kapcsán kiemelte:

"Mindig olyan eszközöket keresek a konyhámba, amik egyszerűen kezelhetőek, kis helyen is elférnek, mégis időtállóak. Eddig a Titanium XL dögös megjelenése, letisztult formavilága csábított el igazán. A mai teszten viszont az is kiderült, hogy nem csak szép, de strapabíró is."

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban