Létrehozva: 2020.01.14.

A fehérjék Achilles-sarka

“Szélesvásznú kémia” néven szórakoztató, ismeretterjesztő sorozat indult, amely magyar fehérjekutatók legújabb eredményeit mutatja be, humoros, látványos filmes köntösben. A most megjelent részben a Trója című film “újraforgatásán” keresztül ismerhetjük meg a fehérjék sérülékenységének jelentőségét. Az Orbán Tamás rendezte epizódban Pintér Tibor Akhilleuszt karikírozva, Csernus Imre önmagát alakítva nyújt segítséget a téma megértéséhez.

A sorozat minden része egy fehérjekutatással kapcsolatos eredményt kíván érdekes, fiatalos és könnyed stílusban bemutatni egy ismert mozifilmmel párhuzamba állítva. A projekt célja, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a természettudományok varázslatos világát és közérthetővé tegyék az élvonalbeli, nemzetközileg elismert magyar kutatók eredményeit. Az első epizód, amely Dr. Perczel András, az MTA rendes tagja, az ELTE TTK Szerves Kémia Tanszék vezetőjének és csapatának nemzetközileg elismert kutatását dolgozza fel, „A fehérjék Achilles-sarka” címet kapta.

Ebben a részben az Oscar-díjas Trója című film botcsinálta újraforgatásán keresztül ismerhetjük meg a fehérjék sérülékenységének jelentőségét, amelyhez több ismert személyiség is az arcát, hangját adta. Pintér Tibor, a Brad Pitt által megformált Akhilleuszt karikírozva, Csernus Imre önmagát alakítva nyújt segítséget a nagyközönségnek és a fiataloknak a fehérjekutatási eredmények könnyedebb megértéséhez. Hevér Gábor és Garami Gábor a hangjukkal támogatták a szórakoztatást, míg Borsányi Dániel színművész alakítja Oscar-t, a bolondos kémikus-filmrendezőt.

Szereplők: Borsányi Dániel, Pintér Tibor, Csernus Imre, Berényi Petra, Bodó Brigitta, Mohácsi Márk, Albert Gáspár. Közreműködött Garami Gábor és Hevér Gábor. Grafika Szeifert Orsolya. Írta, rendezte és a filmet készítette Orbán Tamás

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!