Létrehozva: 2022.06.30.
Módosítva: 2022.06.30.

Felesége diétára fogta: egészen furcsa dolog történt a magyar zsaruval

Kivételes hozadéka lett a korábban rendőrként szolgáló Bihary Péter életmódváltásának. A mackós, nagydarab exnyomozó elkezdett beszámolni diétás tapasztalatairól. Ezzel lavinát indított el…

Szerző D.K.

Az egykori nyomozó, azaz Bihary Péter a németországi Feketeerdő régióban él csinos feleségével, Adrival és három kislányukkal. Szép egzisztenciát, idilli családot teremtettek. Persze az út hosszú és rögös volt idáig. Péter ugyanis nagyon mélyről jött… De hát onnan szép nyerni!

Lányai: Kíra 18,  Aisa 11, Arina 8 éves Fotó: Attila Muller / Bihary Péter

 

„Baltával estek nekem, lőttek is rám”

„Szerény körülmények közt éltünk vidéken, még fürdőszobánk sem volt, a szüleim mégis mindig azon igyekeztek, hogy egyről a kettőre jussunk” – emlékszik vissza Péter. „Édesapám bányászként dolgozott, hatéves voltam, amikor felszerelt rendőrnek. Ezzel új fejezet kezdődött az életünkben. Lett társaság! Rendszeresen jártak fel hozzánk a kollégák kávézni, csak letámasztották a géppisztolyukat és hosszasan sztorizgattak a konyhában. Láttam persze, hogy a rendőrségi szolgálat iszonyat sokszor idegőrlő, de azt is, hogy nagyon izgalmas. Engem ez utóbbi fogott meg, ezért döntöttem úgy 19 évesen, hogy édesapám nyomdokaiba lépek.” 

Fotó: Bihary Péter

Péter egy évtizedig dolgozott rendőrként, majd ezt követően 12 évet töltött a reptéri fegyveres szolgálatnál. Ez éppen a ’90-es évekre esett, arra az időszakra, amikor a rendszerváltás után javában formálódtak a bűnözői klánok Budapesten. Sűrű volt az élet, na! De Pétert még most is lelkesítik az akkoriban átélt kalandok. „Rengetegszer kerültem veszélyes szituációba, jöttek nekem baltával, lőttek is rám, észnél kellett lenni. Szerencsére éles helyzetben az adrenalin nem hagy helyet a félelemnek és valahogy mindig tudtam, mit kell tenni az adott pillanatban. Egy komoly autótolvaj lekapcsolásáért még díjat is kaptam!”

 

„Imádta a gazdag nő, ahogy porszívózok”

Szerette a munkáját, egy jobb élet reményében mégis úgy döntött, hogy nekivág az ismeretlennek és kiköltözik Németországba. Családja négy hónappal később követte.

„Akkor két hónap alatt 40 kilót fogytam a stressztől – meséli. - Szobalánynak jöttem ki egy olyan hotelbe, ahol a világ leggazdagabb emberei szállnak meg. Egy idős hölgy megkérdezte, hogy végig nézheti-e ahogy porszívózok. Azt mondta, még sosem látott porszívózó férfit és ez a végletekig felizgatja. A produkcióért 50 euró borravalót kaptam, és a rituálét minden nap eljátszottuk, amíg ott volt. Szerencsére ennél tovább nem akart menni, hozzáteszem, hogy akkor is ugyanígy néztem ki: nagydarab, kopasz pali, oldalzsebes gatyában.” Péter később gyárban, és idősek otthonában is dolgozott. Mára viszont főállású író lett. 2020-ban jelent meg az első könyve, azóta a hetediken dolgozik. Ez már csak azért is érdekes, mert korábban fogalma sem volt arról, hogy konyít az íráshoz.  

Péter összes könyve ugyanolyan fordulatos, akciódús, mint a saját élete… Fotó: Bihary Péter

„Legföljebb rendőri jelentést vagy bevásárló listát írtam – meséli nevetve. – Tehetségemet a feleségem csalogatta elő, mégpedig nem akárhogyan. Mivel állandó súlyproblémával küzdök, beregisztrált engem egy online életmódváltó, vagyis fogyasztó csoportba.  A bemutatkozó bejegyzésemre egyből 8000 ember reagált. Hetente beszámoltam nekik a szenvedéseimről, óriási sikerem volt. Egyszer rám írt a csoportból egy írónő, Bridget Wagner és gyakorlatilag rábeszélt, hogy ragadjak tollat. Így született meg az első két regényem, amiket a rendőri éveim ihlettek. A könyveimben rengeteg életrajzi szál van, így nem csak akció és kaland van bennük, hanem rengeteg érzelem és romantika is.”

 

Rajong a feleségéért

Meglehetősen nagyot fordult tehát Biharyékkal a világ, de a családfő nemcsak íráskészségével brillírozik, hiszen a konyhában is átvette az irányítást. Azt mondja, neki legalább akkora sikerélmény, ha a lányok jóízűen megeszik az ebédet, mintha megírna egy fejezetet. Feleségével 15 éve vannak együtt. 

„Amikor megismert, egyáltalán nem kedvelt – emlékszik vissza. - Ő is a reptéri védelmi szolgálatnál dolgozott. Egyik nap a szokásos stílusomban ültem eltehénkedve és azt mondtam: á, te vagy az Adrienn! Ő így válaszolt: hát apukám, ezzel a stílussal barátok már nem leszünk! Amikor viszont véletlenül egy helyre osztottak be minket, végig beszélgettük a 12 órás műszakot. Ott és akkor minden megváltozott. Hamarosan megkértem a kezét, feleségül vettem. Ez a harmadik házasságom, és úgy érzem, ebben a kapcsolatban mindketten kiteljesedtünk. Egyenrangú partnerek vagyunk, Adrienn valódi társam. 

Fotó: Attila Muller / Bihary Péter

 

Igaz, a térdem rossz állapota miatt a kényszerűség úgy hozta, hogy én maradjak itthon, én vezessem a háztartást, de számomra egyáltalán nem degradáló kitakarítani a lakást, vagy főzni a családomra. Csak szerényen jegyzem meg, hogy a televíziós séfek a kanyarban sincsenek..." – magyarázza Péter lelkesen, és hozzáteszi, hogy igazán motivált a házimunkát illetően. Minél előbb végez a főzéssel, mosogatással, annál előbb ülhet le a számítógéphez írni. 

„Nekem az írás mentőöv. Szobalányként sokszor utáltam az egészet, azt kérdezgettem magamtól, hogy mi a fenét keresek itt. Szeretem, ha van értelme a munkámnak. Rendőrként ez egyértelmű volt, de az írásban újra megtaláltam. Nem vágyok szépirodalmi babérokra. Egyszerűen csak szórakoztatni akarok a könyveimmel, hogy amíg a regényeimet olvassák az emberek, el tudják felejteni a napi rutint, a taposómalmot, a betegségeket, a háborút, vagy épp egy szerelmi csalódást...”

Első regénye két éve jelent meg, hamarosan nyomdába kerül a hetedik. Fotó: Bihary Péter

 

 

 

 

 

Szerző D.K.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az F1 Kínai Nagydíj szabadedzése élőben

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

metropol.hu

Péntektől újabb, jelentős árváltozások lesznek a benzinkutakon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban