Létrehozva: 2016.09.11.

A kalóriaszámolgatás semmit sem ér! Ezt figyeld, ha fogyni akarsz!

Azt hitted, hogy a fogyás egyszerû matek? Sajnos az a tétel már rég megdõlt, hogy ha kevesebb kalóriát viszel be a szervezetedbe, mint amennyi szükséges, le fogysz fogyni. Egy fiatal ausztrál lány most a saját példáján mutatta meg, mennyire.

Szerző Ripost

A 27 éves ausztrál Madalin Frodsham előtte-utána képei között, legalábbis ha jobban megnézed, látványos a különbség. A második képen 3 kilóval kevesebbet nyom, és sokkal tónusosabb a teste. A fogyást pedig úgy érte el, ahogy nem is gondolnád:

1000 kalóriával többet evett naponta.

Igen, többet! Előtte szénhidrátban szegény, fehérjében és zsírban gazdag étrendet követett, és sokat sportolt. Ám egy idő után nem tudott többet leadni, és akármennyire visszafogta magát az asztalnál, nem látta semmi eredményét. Pedig már mindössze 800 kalóriát fogyasztott el naponta!

Úgy döntött, hogy megbeszéli a tapasztalatait egy edzővel és egy táplálkozási szakértővel. Õk engedélyezték neki valamivel több szénhidrát fogyasztását, és arra kérték, hogy figyeljen arra, hogy minden szükséges tápanyagot bevigyen a szervezetébe. Az persze korántsem mindegy, milyen szénhidrátokkal emeli a napi kalóriabevitelt: az egyszerű, feldolgozott szénhidrátok és a cukor helyett inkább a lassan felszívódó, összetett szénhidrátokat ajánlották neki a szakértők,

tehát a fehér kenyér és a süti továbbra is tiltólistás maradt, de némi teljes kiőrlésű kenyeret már megehetett naponta.

A fehérje- és zsírbevitelre, valamint a megfelelő rost-, vitamin- és ásványi anyag fogyasztásra továbbra is odafigyelt, ezek mennyiségét nem csökkentette. Ezzel az étrenddel körülbelül

1800 kalóriát fogyasztott el naponta.

A korábbi 800 kalóriás diétával Madalin éhező üzemmódba kapcsolta a szervezetét. Ez automatikusan elősegíti a kortizol stresszhormon termelődését, ami pedig arra készteti a testet, hogy több zsírt raktározzon el.

A kalóriamegvonással csak túlstresszeled és alultáplálod a testedet, aminek az lesz az eredménye, hogy a szervezeted minden csepp zsírhoz ragaszkodni fog, és nem lesz elég energiád a hatékony edzésekhez. Hidd el, az ételek minősége sokkal többet számít, mint az  kalóriamennyiség. Válassz minőségi alapanyagokat, figyelj oda, hogy ne éhezz, és sportolj rendszeresen. Hamarosan észreveszed majd az eredményt!

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

DIÉTA

"64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

DIÉTA

3 kg mínusz egy hét alatt: csodát tesz a zellerdiéta

YESSS

Egyetlen farmerben járnak idén nyáron a francia nők, válaszd ezt te is!

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot