Sikítófrászt kapott a baloldal a Harcosok Klubjától

POLITIK
Létrehozva: 2025.05.10.

Tényleg olcsóbb a gyümölcs a nyugdíjasoknak? Kiderült!

Előreláthatólag idén októbertől áfa-visszatérítésre lesznek jogosultak a nyugdíjasok, ami nagy anyagi segítség lehet az élelmiszer-vásárlásban az idős személyeknek. A szabályok még nem véglegesek, ám néhány információt már lehet tudni a készülő rendszerről.

Érdemes lesz megvenni őket 

Az állami intézkedés elsődleges célja, hogy a kis jövedelemmel rendelkezőknél minél több jövedelmet hagyjon, illetve bizonyos szinten motiválja az embereket a nem alapvető, de egészséges élelmiszerek, azaz a 27%-os áfájú zöldségek és gyümölcsök fogyasztására - írja a Fanny magazin. Érdemes tudni, hogy a havonta maximálisan visszatéríthető összeg 10 és 15 ezer forint között lesz, ám az áfa-visszatérítéssel kapcsolatos részletek a jövőben derülnek ki.

Októbertől áfa-visszatérítésre lesznek jogosultak a nyugdíjasok Fotó: Pexels

A kasszánál dől el minden

A tervek szerint a gyakorlatban mindez úgy fog kinézni, hogy a nyugdíjasok kapnak egy vonalkódos kártyát, amit a pénztáraknál az eladó segítségével lehet majd lehúzni, érvényesíteni. Ekkor rögzülnek és kerülnek beküldésre az áfa-visszatérítéshez szükséges adatok, így kaphat képet a NAV arról, hogy milyen összeget költött valaki azokra a termékekre, amelyek után jár a visszatérítés.

Mindenki átállhat erre

A mintegy 2,5 millió nyugdíjast érintő változás nemcsak a nagy bevásárlóközpontokban fog működni: nem kell aggódniuk a kiskereskedésben vásárlóknak sem, hiszen elegendő idő áll még rendelkezésre a pénztárgépek felkészítésére. Ugyanakkor a jelenleg is használatban lévő online pénztárgépek nagy része már ma is képes a szóban fogó adatok rögzítésére és beküldésére.

Egyszerre érkezik meg

A áfa-visszatérítés a nyugdíjjal együtt érkezik, a pénzt utaláson keresztül kaphatják meg a nyugalmazottak. Akiknek valamilyen okból kifolyólag készpénzben fizetik a nyugdíjat, ugyanilyen formában számíthatnak a visszajáró összegre. Lényeges tudnivaló az is, hogy nem lesz szükség áfás számla kiállítására, hiszen a NAV a nyugtaadatokból nyeri ki a számára fontos információkat.

Mit jelent ez számokban?

A változás a tervek szerint tejtermékekre, gyümölcsökre és zöldségekre lesz érvényes, ezen belül is azokra, amiknek az áfája meghaladja az 5%-ot. Emiatt a tej kiesik a körből, ám a 18%-os áfájú UHT tej és más tejterméket nem. A számítások szerint így előbbi 100 forinttal is kevesebbe kerülhet, míg 1 kg túró akár 3-400 forinttal is kedvezőbb árú lehet. 1 kg krumpli esetében mintegy 100, 1 kg almánál kb. 200, és 1 kg szőlőnél cirka 500 forint térülhet meg.

Kényelmes használat vár 

Az áfa-visszatérítési program rendszere és a részletek kidolgozása jelenleg is zajlik, a cél az újítás kapcsán a nyugdíjasok anyagi megsegítése mellett, hogy minél kevesebb adminisztrációs terhet rójon az idős személyekre. Ezért is dolgoznak a szakemberek szakmai és érdekképviseleti szervezetek (például az Idősek Tanácsa és a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség) bevonásával azon, hogy minél egyszerűbb legyen a gyakorlatban használni az újítást.

Hozzájuthatunk kedvezőbb áron

Egyre magasabb költséget jjelent a nyugdíjasoknak is a zöldségvásárlás, de némi odafigyeléssel csökkenthetünk a kiadásainkon. Hasonlítsuk össze a különféle üzletek aktuális kínálatát a nyomtatott vagy online akciós újságokon, illetve az Árfigyelő oldalán keresztül.

Vegyük, ami éppen terem

Részesítsük előnyben a szezonális zöldségeket, melyekre nyugdíjasként ugyanúgy jár az áfa-visszatérítés. Ezek, mivel az adott időszakban itthon is teremnek, sokkal jobb áron szerezhetők be, mint a külföldről exportált társaik.

Nem számít a külseje

Ha amúgy is levest, főzeléket, mártást készítenénk, válasszuk a kevésbé látványos, másodosztályú termékeket, amelyek teljes értékűek, finomak és táplálóak, csak éppen a külsejük nem tökéletes.

Fagyasztásra még jó lesz

Több üzletben a nap vagy a hét végén kiárusítják a megmaradt, kevésbé szép, ugyanakkor megfelelő minőségű zöldségeket, amiket vásárlás után előkészítve le is fagyaszthatjuk későbbre.

Gondolkodjunk mennyiségben

Ellenőrizzük a választott zöldség kilós árát is! A burgonya és vöröshagyma sokszor nagyobb, hálós kiszerelésben megvásárolva jobban megéri, akárcsak a paradicsom és paprika, ami így olcsóbb lehet, mint ha csak pár darabot vennénk.

Zacskós helyett egészben

Kényelmesen fogyaszthatók az előre összeállított zacskós salátakeverékek, ám ezek ilyen kiszerelésben valójában sokkal drágábbak. Vegyünk egészben különféle salátákat, és készítsük el mi magunk a friss elegyet.

Járjunk mindig nyitott szemmel 

Aki kifejezetten a kisebb, csomagolt kiszerelést keresi, mert tart attól, hogy ráromlik a vegyes saláta, figyelje az akciókat. A lejárati idő előtti napokban sok üzlet 30-50% engedményt is ad ezekre az árukra.

Vigyük el magunkkal

A zöldségvásárlás nemcsak az adott áruból, de a csomagolásból is áll. Ahelyett, hogy fizetnénk a műanyag vagy lebomló zacskókért, vigyünk magunkkal, ha nincs, szerezzünk be újrahasználható alkalmatosságokat.

Zárás előtt pár órával

A helyi piacokon kedvezőbb áron juthatunk hozzá a zöldségekhez, ha pedig zárás előtt érkezünk, a megmaradt dolgokra az eredeti töredékéért csaphatunk le. Az ilyen vásárokon ráadásul alkudni is ér!

Társulások ereje lehet

Egyre népszerűbbek a városi közösségi kertek, ami az egészségtudatosság gyakorlása mellett az embereket is összehozza, ráadásul finom és friss zöldségekkel látja el a kertművelőket. Itt a munkánkkal fizetünk a termékekért, valamint nyugdíjasként sportos kikapcsolódásra találhatunk.

Használjuk a két kezünket

Nemcsak az ár, de az élmény miatt is érdemes lehet ellátogatni a különféle Szedd magad! akciókra, ahol mi magunk dolgozhatunk meg a szezonális hozzávalókért, de találkozhatunk a termelőkkel is, akiktől piaci ár alatt juthatunk hozzá a kedvenceinkhez. 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek