házasságtörés

9 találat
SZEX & MÁS

Ezért csalják meg az emberek a párjukat – hús-vér házasok meséltek

Vajon hogy jut először az eszébe a házasságtörés valamelyik házasfélnek? Miért csalják meg az emberek azt, akinek hűséget fogadtak? Utánajártunk az okoknak.

KÜLFÖLD

Joe Biden felesége rendszeresen csalta a korábbi férjét Bidennel

A Biden-házaspár szerint mesébe illő körülmények között találkoztak először. A demokrata elnökjelölt feleségének korábbi férje viszont egészen másképp emlékszik erre.

HŰHA

Végleg elmenekült az országból Stohl András exe, mindenről kitálalt

Az egykori vörös bombázó nem bírta elviselni, hogy évekkel a szakításuk után is megszólták őt az emberek, ezért inkább teljesen új életet kezdett.

KÜLFÖLD

Házasságtörés miatt megkínoztak és félig megskalpoltak egy férfit

Majdnem az életével kellett fizetnie a 19 éves Mohammad A-nak csak azért, mert beleszeretett egy kurd lányba. A család azonban ezt nem engedte, és a már korábban kiházasított lányuk új szerelmének életére törtek: barbár módszerekkel kínozták, félig még me

KÜLFÖLD

Vérfürdő a családi házban: ez a látvány fogadta a rendőröket

Az ácsként dolgozó férfi nem bírta elviselni, hogy felesége már mást szeret, vérfürdővel tett pontot a házasság végére.

SZEX & MÁS

Vigyázz! Ma csal meg a legnagyobb eséllyel a párod!

Egy felmérés szerint január 9-én lépnek félre a legtöbben, és ennek nagyon különös oka van.

KÜLFÖLD

Drónnal buktatta le feleségét a megcsalt férj

Kihasználta a modern technika kínálta lehetőségeket, hogy beigazolja gyanúját. Majd az egész világnak megmutatta.

BIZARR

Sokkoló valóság: Egy megcsalt asszony akcióba lendül! Videó!

Nem egy szép történet! A felszarvazott nő elindul a férje szeretőjéhez...

BIZARR

Édes bosszú: kijátszotta a házi szexvideókat

Nem tudta megbocsátani barátjának, hogy éppen akkor csalta meg, amikor közös kisbabájukat várta.