Létrehozva: 2019.05.04.

Végleg elváltak: ezért szállt ki a magyar zenekarból a sztárénekesnő

A csinos magyar énekesnõ 18 évvel a történtek után mondta el, hogy miért.

Ezen a héten a Magneoton Spotlight és Miskovits Marci vendége Zséda volt, aki sok évvel a történtek után mesélte el, hogy miért vált ki hét év után a Cotton Club Singers együttesből.

Együtt nőttünk fel. De szerettem volna saját dalokat is, ami rögtön felismerhető a hangomról, a dallamvilágról.

"Olyan témákban szerettem volna alkotni, ami engem foglalkoztatott zsigerileg, mint például a szerelem különböző aspektusai. Az eleje azért küzdelmes volt, Rakonczai Viktorral sorra jártuk a kiadókat. Aztán vagy visszahívtak, vagy egyáltalán nem. Kicsit kezdtem már feladni. Aztán karácsonykor hívott fel Joós Pisti"- emlékezett vissza az énekesnő, aki a 2009-es telt házas arénás koncertjére is kitért.

"Több mint száz ember dolgozott rajta. Nyolc szettem volt, öt másodperc alatt kellett átöltöznöm. Egy broadway show-hoz tudnám hasonlítani. Ez a koncert az addigi karrierem abszolút összegzése volt. (...) Amikor több ezer ember skandálja a nevedet... Azon gondolkodtam, hogy biztos, hogy itt kell lennem? És ez már lassan tíz éve. Nagyon izgalmas volt" - folytatta Zséda, aki hozzátette jelenleg is dolgozik egy új lemezen.

Az énekesnő persze nemcsak karrierjéről beszélt, kamaszkorú fiát is megemlítette az interjúban. Hogy mit mondott pontosan, megtudhatod a videóból!

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek