Létrehozva: 2018.11.23.

Aggasztó diagnózis, koraszülött lehet majd Zimány Linda babája

A gyönyörû ügyvédjelöltnél fennáll a veszélyeztetett terhesség és a koraszülés kockázata.

Dr. Zimány Linda tavaly augusztusban esett át egy méhnyakrákot megelőző műtéten. A modell az életmentő műtét részleteiről korábban a %RIPOST%-nak mesélt először.

Sok évvel ezelőtt, már 14 éves korában kiderült, hogy hajlamos a betegségre, és másfél évvel ezelőtt egy kontrollvizsgálaton aggasztó elváltozást találtak a testében. A beavatkozásnak köszönhetően azonban sikerült megakadályozni a kór kialakulását.

"Genetikailag sajnos hajlamos voltam a méhnyakrákra. A műtétnek köszönhetően azonban ennek az esélye pár százalékra csökkent. Azóta pedig ha lehet még inkább odafigyelek az egészségemre. Rendszeresen járok kontrollra, és a leleteim szerencsére kitűnőek. Emellett heti ötször edzek és az étkezésre is odafigyelek" – kezdte Zimány Linda a Lokálnak.

A 32 éves jogászhallgató úgy gondolja, rossz lelki állapota is közrejátszott abban, hogy végül szükséges volt az operáció.

Lelkileg mélyponton voltam abban az időszakban, mikor megtalálták a szervezetemben az elváltozást. Sok negatív dolog vett körül, és stresszes életet éltem.

"Hiszem, hogy ez mind közrejátszott abban, hogy veszélybe került az egészségem. Ma már próbálom ezeket kiiktatni az életemből, és csakis a pozitív dolgokra koncentrálni. Persze azért mindig bennem van a félsz egy-egy vizsgálat alatt, de szerencsére erre semmi okom" – mondta Linda, aki szeretne pár éven belül édesanyává válni, ez azonban némi kockázattal jár.

"Nagyon várom már, hogy betoppanjon az életembe egy férfi, akivel idővel családot alapíthatok. Gyakran eljátszom a gondolattal, hogy milyen jó lenne egy picivel, és szeretnék harmincöt éves koromig édesanyává válni. Szerencsére a nőgyógyászati problémáim ellenére természetes úton teherbe tudok esni."

De mivel a méhnyak szája pár milliméterrel kisebb mint másoknak, nagyobb az esélye a veszélyeztetett terhességnek és a koraszülésnek is.

"Ez azonban nem ijeszt meg, mert sajnos bárkinél kialakulhat, aki stresszesebb életet él."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd