Létrehozva: 2017.01.04.

Hoppá: Megtaláltuk Jimmy amerikai szerelmét

Bár sokan szeretnék, ha szentté avatnák Zámbó Jimmyt, a legenda életében korántsem volt az, már ami a hûséget illeti. Városi legendák tucatjai keringenek hódításairól.

George Laczko 1956-ban emigrált Amerikába, ahol ma is bártulajdonosként él és dolgozik. Az idős úr 1993-ban ismerkedett meg Zámbó Jimmyvel, akit felkért, hogy két estén szórakoztassa a vendégeit.

A sikerei elején járó világutazó pedig szemet vetett Gyuri bácsi lányára, akitől végül csúnya kosarat kapott. Szerencsére, hiszen Magyarországon várta felesége, Edit asszony és közös gyermekük, az akkor nyolcéves Szebasztián…

"Jimmyt itt ismertem meg, Amerikában, vagyis az alkalmazottam mutatta be nekem, aki a két klubomba szervezte a fellépőket. Két estére szerződtettem, és ő mindkét este hatalmas partit csinált.

Ugyanakkor nem volt nehéz észrevenni, hogy megtetszett neki Éva, a lányom, aki akkoriban huszonhét éves volt.

Imre az egyik számát neki is ajánlotta, majd a koncert után félrehívta beszélgetni. Mindent bevetett, hogy elcsábítsa, itallal kínálta, folyton a nyomában volt! De mivel nem beszélt jól angolul, a lányom pedig alig tudott valamit magyarul, így csak a testbeszéd marad számukra… De ez sem szegte kedvét, fűzte, dicsérte őt, de mindhiába. A közeli filmstúdióból gyakran jártak a lányomhoz igazi világsztárok, így hozzá volt szokva a rámenős hírességekhez, ezért nem sértődött meg Imrére”

– mesélte a Los Angelesben élő idős férfi, aki sokat beszélgetett a zenésszel a koncertek után.

"Jimmyn látszott, hogy csajozás tekintetében komoly rutinja van. Hozzáteszem, egyáltalán nem bántam volna, ha a vejemnek tudhatom őt. De hát a lányom máshogyan látta… Pontosabban: nem tetszett neki. Nagyon közvetlen embernek ismertem meg. Sokat beszélgettünk családról, zenéről, sőt elvittem egy közeli csizmaboltba, miután kiderült, hogy ezek a lábbelik a közös szenvedélyeink.

Egyébként a második este viselte a csizmát, amit itt is felejtett, és a mai napig őrzöm, az újságcikk mellett, ami a Los Angeles Times-ban jelent meg róla

– meséli George Laczko, aki a zenész halála után ellátogatott az éveken át üzemelő budapesti Jimmy Klubba is.

Eladó Jimmy csizmája!

George Laczko a bárjában őrzi a király csizmáját, de azt mondja, ha méltó helyre kerülne, akár meg is válna tőle.

"Bevallom őszintén, az elmúlt huszonnégy évben egyetlen alkalommal felvettem Jimmy csizmáját, de nekem igazából kicsi, így tulajdonképpen teljesen új. Amióta csak megvan, sámfán tartottuk itt a bárban, így még csak meg sem repedt a bőr. Egy igen jó minőségű lábbeliről van szó, amit akár el is adnék, ha olyasvalaki jelentkezne érte, akinél méltó és jó kezekben lehetne ”

- mondta Gyuri bácsi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár